DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy egy kicsit önkormányzati szemüvegen keresztül is beszéljünk a mai vitanapon. Az önkormányzatok elég sok közszolgáltatást látnak el az oktatáson keresztül az egészségügyi ellátásig, ezekből az egyik legfontosabb az egészségügyi ellátás, akár az alapellátásról beszélünk, akár a járóbeteg-szakellátásról, akár a kórházi ellátásról.
A népegészségügyet illetően - itt élünk mindannyian ebben az országban - nyilván látjuk, hogy milyen a helyzet, mondhatjuk azt is, hogy egyre romlik, a lakosság idősödik, és ez természetesen együtt jár az időskori betegségekkel. Ebben a helyzetben a betegségből vagy az egészségügyi ellátásból, úgymond, bizniszt csinálni a koalíciós partnerek részéről, azt gondolom, nem egy szerencsés gondolat.
(16.30)
Különösen nehézséget okoz ez azoknak az önkormányzatoknak mint fenntartóknak, amelyek nem súlyponti kórházakat, általában nem megyei kórházakat tartanak fenn, hanem térségi kis kórházakat, amelyek egyébként jó színvonalú alapellátást biztosítanak, sokszor 50-60-70-80 ezer ember számára is. Úgy kell felelősséget vállalni ezeknek a fenntartóknak az önkormányzati közszolgáltatásért, hogy a szabályozórendszerbe semmilyen beleszólásuk nincsen, és az ellátási kötelezettség mégis megjelenik. A több-biztosítós modell bevezetésével még nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen a jobb pozícióban lévő, a nagyobb betegforgalmat bonyolító súlyponti kórházak nyilván sokkal jobb ajánlatot fognak kapni, mint akár egy-egy specializált kórház vagy akár egy kistérségi kórház.
Az elmúlt egy év egészségügyi reformja, az átalakítási folyamat sok esetben logikátlanul folyt, kifejezetten a spórolást előtérbe helyező, az egészségügyi dolgozókat, a betegeket figyelmen kívül hagyó; sok esetben azt mondták maguk az egészségügyi dolgozók, hogy ámokfutás, visszavonhatatlanul károkat okozott már most is az egészségügyi rendszerben.
Ma még nem ismerjük azokat az embereket, akik adott esetben áldozatul is eshetnek ennek az úgynevezett egészségügyi reformnak. Ezek az emberek az önkormányzatok területén élnek; mindannyiunk szüleit, nagyszüleit, testvérét, rokonát érheti ilyen baleset. De hogy példát is mondjak, nem véletlen, hogy Budapesten a budai kerületek polgármesterei nyílt levelet írtak, hiszen Budán például megszűnt a gyermekellátás. Vagy a Kisalföldben jelent meg az a cikk, amely szerint a portás irányította a beteget az új rendszer szerint, egyenesen a halálba. Minden hétre jutott egy-egy negatív példa, növekedett a csecsemőhalandóság. Itt a parlamentben a Fidesz-frakció jó néhány esetben konkrét ügyekben interpellált, önök ezt érdemi válasz nélkül hagyták.
Emberekről, betegségről, gyógyításról kellene beszélnünk. Ezt a mai vitát is az önök részéről és a koalíciós gondolkodást elsősorban a pénz hatja át. Ezt szolgálná majd a több-biztosítós modell is, amely hosszú távon a vidéki kis kórházak tönkretételéhez, lassú halálához fog majd vezetni.
Szeretnék szintén konkrét példákat mondani, hogy az úgynevezett egészségügyi reform, mondjuk, egy vidéki kis kórház esetében mit okozott. Az aktív ágyak száma 26 százalékkal csökkent, 235-ről 173-ra. Ez a csökkenés leginkább a legnagyobb forgalmú osztályt, a belosztályt sújtotta.
A finanszírozási szerződés, amelynek alapját a tvk képezte, nagyban lecsökkentett működési feltételeket teremtett. Az ezt megelőző átlagos havi bevétel OEP-finanszírozásból 150 millió forint volt. Az utóbbi fél év átlagát tekintve ez 110 millió forintra csökkent. Ez egy olyan kórház, amelynek soha nem volt adósságállománya, ma havi 40 millió forint körüli, csökkent finanszírozást kap. Ez hosszú távon nem finanszírozza sem a béreket, sem pedig a közüzemi számlákat, de a napi beteg- és gyógyszerellátást sem fedezi.
Az egyes ellátások tekintetében megnövekedett a várakozási idő, pedig a műtötteknél áttértek a heti négynapos műtétre. Szakmai profilszűkítés is bekövetkezett, megszűnt a traumatológiai ellátás. Ezt hozta egy vidéki kis kórháznak az egészségügyi reform.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor majd az adósságállomány eléri a kezelhetetlen mértéket, és ezen önkormányzati biztos sem fog tudni már segíteni, akkor belép a fenntartó felelőssége, az önkormányzatok felelőssége, hiszen bért fizetni kell, a közüzemi számlákat ki kell majd fizetni. Ezért a 2008-as költségvetést megnézve azt látjuk, hogy ebben semmilyen olyan tételt nem találunk, amely az ellátás biztonságát ilyen esetekre elősegítené.
Hogyha nekem nem hisznek, akkor az Állami Számvevőszék véleményét szeretném önökkel ismertetni: "A kórházakkal kapcsolatban alkalmazott eszköz, a teljesítményvolumen-korlát, az ágyszám korlátozása és az intézmények megszüntetése drasztikus módja volt a spórolásnak, ki kell mondani: nem a gazdaságilag reális megtakarításnak, ami elkerülhetetlenül részben a betegek kárára megy, részben pedig csak látszólagosan és rövid távon oldja meg a problémát, hiszen az intézmények további, mégpedig gyorsuló eladósodását váltja ki."
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy gondolom, beszédes ez a néhány gondolat, nem az ellenzék akadékoskodása, mint amire önök már néhányan hivatkoztak, hanem a magyar Állami Számvevőszék véleménye az önök úgynevezett egészségügyi reformjáról.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés