BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Dél-Dunántúlon sem jobb a helyzet, szeretném jelezni Szabados József képviselőtársamnak, ugyanis a helyi vidékfejlesztési irodák élén nálunk a régióban a fagylaltostól kezdve a boltvezetőig mindenkit megtalálunk. Néhány területfejlesztési szakember - valószínűleg véletlenül - belekerült a képbe, de nagyrészt az MSZP hálózatépítési programjának részét képezték a helyi vidékfejlesztési irodák, és a mai napig gyakorlatilag a működésükben, irányításukban részt vevő emberek nem mások, mint vagy volt MSZP-s helyi vagy megyei, országgyűlési képviselők, azoknak rokonai, családtagjai.
A LEADER-akciócsoportokról szólva valóban azt is el kell mondanunk, hogy voltak olyan helyek, ahol úgy hívták össze a települési önkormányzatokat, hogy véletlenszerűen a fideszes önkormányzatok nem kaptak értesítést erről. Majd amikor jelezték, hogy szeretnének ebben részt venni, akkor három nappal a határidő lejárta előtt közölték velük, hogy bocsánat, erre már nincs módjuk és lehetőségük.
(18.30)
Minek nevezzük akkor ezt, Szabados képviselő úr? Minek nevezzük ezt, hogyha nem arról van szó, hogy valóban a terepmunkában, a pártagitációban részt vevő emberek gyülekezőhelyeként próbálják ezeket az egyébként vidékfejlesztési szempontból nagyon fontos rendszereket alkalmazni? Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, és azt gondoljuk, hogy egészen más elvekre kellene helyezni önöknek az álláspontjukat. Én azt gondolom, hogy ha már arról beszélünk, és korábban jelezték, hogy esetlegesen a megyék működését, a megyei jogú városok működését és egyébként az önkormányzati rendszert újra kellene értékelni, ahogy azt Varga képviselő úr mondta, akkor nagyon fontos lenne ezekről a szervezetekről is szót ejteni, és önöknek is felismerni azt, hogy ez így nem mehet tovább, mert végképp elvesztik a hitelüket a vidéki emberek előtt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés