DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Most ki fogok teljesedni, miután senki nem tud válaszolni.

Keddre vagyok előírva hozzászólónak, de a mai nap azzal ültem be reggel az ülésterembe, hogy elvileg most hangzanak el a legfontosabb, legtartalmasabb hozzászólások pró és kontra, és ebből lehet a legtöbbet leszűrni arról, hogy milyen is az a 2008-as költségvetés mások szemével, ne adj' isten, milyen pluszötleteket lehet szerezni, hogy innét-onnét való pénzátcsoportosítással olyan területekre kerüljenek pénzek, amiket az én frakcióm szívesen támogatna.

(20.30)

Hát nehéz volt végigülni ezt a napot. Most nem is Pettkó úr hozzászólására gondolok, akár személyes megtámadtatásnak is vehetem, amit mondott, és nem is arra a jó pár felszólalásra, amelyekben a 2008. évre vonatkozóan, azoknak a tényeiről vagy tervezeteiről egy szó nem esett, annál több minősítésekről, vélelmezésekről.

Most felsorolásszerűen idézek az egyik vezérszónoki beszédből. Elhangzott, hogy a 2007. évi GDP-ütemcsökkenést - nem is visszaesést - a túladóztatás okozta, és ennek semmi köze nem volt a költségvetési szektor kibocsátásának kifejezett csökkenéséhez. Elhangzott, hogy a konvergenciaprogram nem egy kőbe vésett valami, térjünk el nyugodtan. Most mit emeljünk? A hiányt? Az adósságállományt? Az inflációt? Milyen irányban mozogjunk el? Elhangzott ugyanebben a felszólalásban, hogy a 2007. év bevételorientált gazdaságpolitika volt. Az egészségügyi ágazatról van szó, vagy az igazgatási kiadások kurtításáról?

Aztán elhangzott ugyancsak, hogy az adócsökkentés akár adóbevétel-növekedést is okozhat. Szó szerint írtam le: "akár növekedést is okozhat". Egy kilenc egész valahány tized százalékos hiány esetében nem kicsit felelőtlen állítás vagy felelőtlen kísérlet ez az "akár"?

Ugyancsak elhangzott, hogy nem tartja elfogadhatónak a 4,5 százalékos infláció mellett a 8 százalékos áfabevétel-növekedést. Hát most akkor fellapozom a megfelelő adatot. A 2008. évi tervezett áfa a 2007. évi tervhez képest 7,9-cel nő, a 2007. évi várhatóhoz képest viszont 5,8-cal. Ha ehhez hozzáteszem, hogy 4,5-ös ár és 2,8-as GDP, ebből egy következtetést lehet levonni, ha ilyen egyszerű lenne a dolog, hogy az áfabevétel alul van tervezve. Nem adok tippet a Pénzügyminisztérium államtitkárának, mert valószínűleg nem ilyen egyszerű a helyzet. Aztán ugyanebben a felszólalásban szólt arról, hogy milyen szörnyű az amerikai biztosítói rendszer. Igen, de mi nem ezt akarjuk - mondhatnám röviden.

Vagy elhangzott például, hogy az önkormányzatok helyzete azért rossz, mert az egyik normatíva, a másik normatíva hogy csökken, van még 25 százalékos csökkenés is. Hát van 100 százalékos csökkenés is! De egy önkormányzati vezető számára mi a fontos? Az összes bevétele, az ilyen vagy olyan forrásból származó összes bevétele. Körülbelül itt volt az a pillanat, amikor letettem a tollamat, hogy nem túlzottan érdemes az érdekes állításokat sorolni, hiszen erre a kétperces hozzászólásokban akkor nem is lehetett sort keríteni, később meg már minek.

De végül is a vitában elhangzottak ötletek, tehát kaptam tippet, hogy honnét lehetne esetleg pénzt átcsoportosítani. Vagy elhangzott olyan javaslat, remélem, az előterjesztő ellenzéki képviselő pontosan megfogalmazva beterjeszti az önkormányzatokra vonatkozóan a működési, felhalmozási kiadások elkülönítését, külön mérlegegyensúly előírását.

Nagyon sajnálkozva hallottam szintén mértékadó hozzászólótól, hogy a Fidesz be fogja terjeszteni a költségvetési tanácsra vonatkozó tervezetet. Ez számomra azért esik nagyon rosszul, hiszen több mint két hónap óta folyik az ötpárti egyeztetés, és gyakorlatilag már a törvény szövegezése vagy a törvényszövegek írása volt folyamatban - mintha ez az egész eddigi dolgot felborítaná. Na, ennyi.

Konklúzió: a mai nap felszólalásai alapján úgy gondolom, természetesen még inkább látszik, hogy nincs nagy mozgástere a jövő évi költségvetés tervezésének. A kormánypárti, ellenzéki hozzászólásokból egyaránt ezt lehetett levonni, viszont alapvetően jó irányba megy a folyamat. Megint egy ellenzéki képviselőt idézek - nem a mai nap vitájából -, aki azt mondta, hogy a helyzet ugyan nem jó, de javul. Egy picit átfogalmaztam, amit mondott, de ennek a hozzászólásnak a végére ez az átfogalmazás illik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu