DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy rövid reakciót engedjenek meg a mostani felszólaláshoz, mindenképpen üdvözlendőnek tartom a szűrőprogramok bevezetését, fizetését. Ez nyilvánvalóan a járóbetegkassza növelését jelenti, az előbb már beszéltem róla, hogy szűkös.
A korábbi felszólalásra reagálva úgy gondolom, teljesen egyértelmű, hogy az a gyógyászati segédeszköz-kasszában lévő 35 milliárd kevésnek bizonyult, ugyanis már az idei évben azt várjuk, hogy 40,5 milliárd forint lesz a kiadás. Tehát egészen pontosan, a képviselő asszony által mondottak nem egészen úgy állnak, ahogyan ez akkor elhangzott.
Összességében a KDNP azt mondja erről a költségvetésről, hogy a három év alatti 250-280 milliárd forintnyi kivonás egyértelműen látszik. Látszik abban, hogy szociális bizonytalanság kezdődik, és látszik abban, hogy az egészségügyi ellátás tekintetében is bizonytalanság látszik egyre inkább a betegek között. A járulékfizetők számának a növelése igen helyes, komoly dolog, a potyautasokat bizony ki kell szűrni, de úgy gondolom, ez nem a rendszer kérdése, ez a fegyelem kérdése.
Nagyon szomorúak vagyunk akkor, amikor az a megállapítás van, hogy az előirányzat a bér- és dologi növekményt nem tartalmazza, valamint azt szeretném még mondani, hogy minden átalakítás pénzzel jár, és bizony ez az egészségügyi ellátórendszer-átalakítás pénzkivonással járt. Ezt így nehéz megcsinálni jól.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés