ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! 158 évvel ezelőtt, 1849. október 24-én mártírhalált halt Szacsvay Imre, az első népképviseleti országgyűlés jegyzője. Immár kilenc éve váltakozó helyszíneken, együtt emlékeznek meg erről a szomorú évfordulóról az Országgyűlés jegyzői és a nagyváradiak. Ebben az évben Budapest és Székesfehérvár ad helyszínt a megemlékezéseknek.
Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az Országgyűlés jegyzőinek meghívására érkezett nagyváradi delegáció tagjait: (A páholyban helyet foglaló vendégek mindegyike felállva köszöni meg a tapsot.) Tempfli József püspök urat (Taps.), Lakatos Péter képviselő urat (Taps.), Bíró Rozália alpolgármester asszonyt (Taps.), Bradács Aliz asszonyt (Taps.), Tóth Márta asszonyt (Taps.), dr. Földes Adalbert urat (Taps.), dr. Sarkady Zsolt urat (Taps.), dr. Fleisz János urat (Taps.). Egyúttal tisztelettel köszöntöm Szacsvay Imre úr leszármazottait, Szacsvay Varga Ferenc festőművész urat (Taps.) és Szacsvay László színművész urat (Taps.), aki néhány nap múlva a 60. születésnapját ünnepli - ezúton is tisztelettel köszöntjük.
Köszönöm szépen.
(10.10)
Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. A Házszabály rendelkezései alapján a bizottságok megküldték állásfoglalásukat a költségvetési bizottság részére. Az összefoglalt bizottsági véleményeket Szabó Lajos képviselő úr, a költségvetési bizottság alelnöke ismerteti, 40 perces időkeretben. Öné a szó, alelnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés