ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Parlament! Én a vidékfejlesztési irodákhoz szeretnék még egy adalékkal hozzájárulni, és örülök annak, hogy Jauernik István is itt van közöttünk. Ugye, szó van a demokráciáról és a pályázati formákról és lehetőségekről, a vidékfejlesztési irodák pályázóit áprilisban hallgatták meg. Ugye, emlékszik rá, képviselőtársam? Van olyan térségi társulás, ahol elküldtek egy személyt meghallgatásra, majd más lett kinevezve, nem az, aki részt vett a meghallgatáson, majd amikor a társulás először határozatképes volt - július végén -, meghozta a döntését, hogy az a személy lesz a kinevezett, a vidékfejlesztési iroda a vezetője.
De ugyanígy a LEADER-csoportokkal kapcsolatosan is, van olyan újságcikk, ahol egyértelműen leírják - hiszen egy-egy térségben több LEADER-csoport is megalakulhat, ezt Halmai képviselő asszonynak mondom -, hogy sajnos vannak támadások. Ott, ahol van három térségi társulásra eső LEADER-csoport 117 fővel - ebben civil, gazdasági és önkormányzati szervezetek szerepelnek -, és vele szemben egy MSZP-s képviselő kijelenti, hogy ne merjenek belépni oda, majd ő csinál egyet, és nem kétséges, hogy majd a kormány melyik mellett fog állást foglalni. Újságcikk is van erről. Szomorú ez az állapot egyébként, és azt hiszem, a képviselőtársaim is erre kívántak rávilágítani.
Szeretnék a Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondottakkal kicsit vitatkozni. Végigültem az egész napot, és azt lehet mondani, minden vezérszónokot végighallgattam. Nem emlékszem arra, hogy Varga Mihály képviselőtársam a kiadások növelése mellett agitált volna. (Dr. Szabó Zoltán: De azt mondta.) Nem emlékszem rá, képviselőtársam, nem. Ő négy olyan dolgot mondott el, amelyben konzekvens és következetes volt, hogy a Fidesz be fogja nyújtani. A végén Varga Mihály képviselőtársunk annyit mondott, hogy a képviselők majd a fejezetek közti módosító indítványoknál - amelybe a Fidesz a maga részéről nem fog beleszólni -, az útfejlesztéseknél és egyéb más területen a képviselők beadhatják a módosító indítványukat. Szabó Zoltán képviselőtársam, a fejezetek között minden parlamenti képviselő és az önök soraiban ülő parlamenti képviselők is élnek ezzel a joggal, hogy fejezeteken belül kívánnak átcsoportosíttatni a saját területük vagy térségük érdekében. Azt hiszem, ez önmagában nem borítja fel magát a költségvetést, és kár olyan érveket fogalmazni, hogy bevételben ugyan nem, sőt adócsökkentést akar a Fidesz, a másik oldalon pedig a kiadásokat szeretné növelni. Varga Mihály nem erről beszélt.
Varga Mihály arról is beszélt, hogy diszkriminatív elveket használ maga a költségvetés és az adórendelet is, mert vannak olyan intézmények, és idesorolta a banki szektort és a költségvetésen belül azokat a fejezeteket, ahol premizálnak. Ugye, vissza tetszik rá emlékezni, ezt mondta Varga Mihály, talán ott is következetesnek kellene lenni.
Több képviselőtársam, így Eörsi Mátyás és Molnár képviselőtársam is elmondta: ez olyan, mint a családi kassza. Felteszem a kérdést: melyik családi kasszáról van szó? Az európai uniós nagy család családi kasszájáról van szó, vagy különböző nemzetek családi kasszájáról? Mert ha így nézem, mondjuk, egy Dánia, egy Hollandia, egy Finnország, egy Szlovákia, egy Csehország, egy Románia családi kasszája - elnézést - hozzánk képest teljesen pozitív. Felteszem akkor magamban a kérdést, hogy mitől lett képes Magyarország ennyire lecsúszni, hogy a saját családi kasszájára nem tudott odafigyelni, hogy ma Magyarországon hárommillió ember él a létminimum küszöbén, másfél millió ember a létminimum alatt, és az ENSZ jelentése szerint is 240-270 ezer gyerek éhezik. Képviselőtársam, akkor most melyik családi kasszáról beszélünk?
Az adótörvényekkel kapcsolatban magam is elmondtam, hiszen akkor volt az európai ügyek bizottságának az ülése, a nemzetközi kamarák képviselői is ott voltak, és ott volt két japán kolléga is; saját maga elmondta, hogy Magyarország nem célország már, vegyük tudomásul, ma már nem célország. Itt több képviselőtársam beszélt a kiszámíthatóságról és a biztonságról. Ez a kolléga elmondta ott a bizottsági ülésen, hogy sajnos Magyarországon annyira sűrűn változnak az adók és az azzal kapcsolatos törvények, hogy kiszámíthatatlanná vált az ország.
Ha így fogalmaznak, akkor nézzük meg a hazai gazdasági élet szereplőit! Itt most nem a multinacionális cégekről beszélek, amelyek a gazdasági eredmény 80 százalékát produkálják, és ebből is hét cég produkál 40 százalékot, hanem a hazai kis- és középvállalkozások helyzetéről. A képviselőtársaim nagyon jól tudják, és Varga Mihály erre is kitért, hogy sajnos pontosan ellentétes az a folyamat a költségvetésben is, amit önök nagyon sokszor elmondanak a különböző víziók kapcsán, hogy majd ezután a hazai kis- és középvállalkozások sokkal nagyobb támogatást fognak kapni, sokkal nagyobb életteret fognak kapni, sajnos a költségvetés jelen fázisa erre nagymértékben rácáfol.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Eörsi Mátyás a vezérszónoki mondandójában - hasonlóképpen, mint Szabó Zoltán - vádolta a Fideszt azzal, hogy a Fidesz az adóra nemet mond, tehát adócsökkentést szeretné, a másik oldalon pedig a kiadások növelését. Eörsi Mátyás is felállt, a pulpituson saját maga egyből három kérdéskörben mondta, hogy igenis, na akkor innentől fogva a személyi jövedelemadónál a 36 százalékos kulcsba tartozóknál 1 700 000-ről emeljük fel 1 900 000-re a sávhatárt. De ugyanez tulajdonképpen az 1 százalék kérdése, valamint a gyermekszegénység elleni támogatások növelése. Tehát saját maga is egyből azzal kezdte, hogy igen, ezt mindenképpen meg kellene lépni.
Kékesi képviselőtársam elmondta, hogy a konvergenciaprogram egyben Magyarország középtávú stratégiája. Hihetetlenül szomorú vagyok, ha egy középtávú stratégiával kívánjuk összehasonlítani a konvergenciaprogramot, mert a konvergenciaprogram másról nem szól, hanem sajnos pont arról a folyamatról, amely az elmúlt öt évben bekövetkezett Magyarországon, hogy minden egyes mutatója Magyarországnak a legrosszabb állapotba került. Az Európai Unión belül is, meg azt lehet mondani, hogy az európai országok között is a legrosszabb helyzetben vagyunk. Sokszor az embernek eszébe jut Horvátország esete; ezelőtt jó pár évvel ezelőtt még háború dúlt, és hova volt képes eljutni az az ország. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés, hogy itt vádolunk, vádaskodunk egymással szemben, és sajnos nem vagyunk képesek meghallgatni a másikat.
A régiók kérdése, tisztelt képviselőtársaim, tegye mindenki a szívére a kezét! A régiók döntése hogyan született meg a magyar parlamentben? Az önök részéről úgy szólt: eszitek, nem eszitek, beterjesztjük, meg sem hallgatunk benneteket, az ötpárti egyeztetést nem csináljuk végig, majd csinálunk valamit, ha nem lesz ebből kétharmados törvény, akkor majd financiális eszközökkel fogjuk kivéreztetni a megyéket. És itt jön be, amit a képviselőtársam mondott - felírtam a nevét is, Fetser képviselőtársam -, hogy sajnos kötvénykibocsátásba mennek bele a megyei önkormányzatok. Tessék megnézni az ÁSZ jelentését! Mit mond az ÁSZ? A hitelállomány növekedése az önkormányzatok részéről négyszeres. Tehát veszélyezteti egyáltalán az önkormányzatok működését az a hihetetlen mennyiségű hitelfelvétel és a vagyoneladás, amely az elmúlt időszakban történt.
Tehát ma már ott tartanak, és a legnagyobb probléma ott van, Molnár képviselőtársam, hogy nemcsak fejlesztésre vesznek fel az önkormányzatok hitelt, hanem sajnos működésre. Ön is visszaemlékszik arra az időszakra, amikor csak likvid hitelt vehettek az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy ha beérkezett a következő hónapban vagy fél évben az önkormányzathoz az adóbevétel vagy adott esetben a normatíva, akkor az önkormányzat abból visszafizette. Ma már ott tartanak az önkormányzatok, hogy működésre vesznek fel tartósan hitelt, és ráadásul úgy, hogy adott esetben 2010-es visszafizetési indítással. Képviselőtársaim, ez az életveszélyes, amikor úgy vesznek fel - és kapnak a banktól - hitelt az önkormányzatok, hogy 2010-es visszafizetési indítással. Ez az életveszélyes!
A másik oldalon pedig a megyei önkormányzatoknál nézzük meg a megyei önkormányzatok ez évi költségvetésének a negatív oldalát. Minimum 600 millióval, de 1,5-2 milliárddal kevesebbet kaptak a megyei önkormányzatok. Csökkent-e a megyei önkormányzatok szerepe, adott esetben a tevékenysége? Sőt mi több, nőtt, mert egyre több olyan város vagy település adta le az intézményeit, mely már képtelen volt fenntartani a középiskoláit, fogta magát, és átadta a megyei önkormányzatnak, amelynek kötelessége átvenni.
(18.50)
Financiális oldalról nem érkezett meg adott esetben az elvárt bevétel ahhoz, hogy normálisan tudják működtetni. És ilyenkor jön be az, hogy lehetséges, vagy esetleg menekülnek abba az irányba, hogy kötvénykibocsátással próbálják áthidalni az esetleges jelenlegi megszorító és forrást nem biztosító rendszert. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Arra nem lehet fölvenni.) Elnézést, tudom én is, hogy nem lehet fölvenni, mint ahogy nem lehetne fölvenni működésre az önkormányzatoknak sem hitelt, képviselőtársam, de mégis megteszik, mert a rendszerünk ennyire lazult fel, ennyire agyon vannak terhelve az önkormányzatok, és ezáltal az önkormányzatok a túlélési lehetőségért brusztolnak, eladják az összes vagyont, és innentől fogva bezárul a kör. És az ÁSZ is figyelmeztet arra, hogy ez hihetetlenül veszélyes.
Tehát én szeretném mindenképpen, ha valóban olyan törekvés lenne az önök részéről is, mert a négy pontot, amit Varga Mihály elmondott, ha önök azt komolyan vennék, hisz ebben az évben is azt lehet mondani, rengeteg alkalommal szavazták le önök az általunk benyújtott javaslatot, és lám, ugye, volt egy olyan időszaka a kormánynak és Gyurcsány Ferencnek is, hogy talán érdemes lenne mégis átgondolni és elfogadni azt a szisztémát, amelyet a Fidesz javasolt. De úgy néz ki, hogy az önök részéről erre nincs meg a kellő fogadókészség.
A másik ilyen dolog pedig a kistelepülések kérdése. Halmai Képviselő Asszony! Nehogy azt higgye, hogy az uniós forrás; már mindenkinek a szemét az uniós forrással akarják bekötni. Messze nem elég arra a problémára, ami jelen pillanatban a költségvetési hiányok miatt, intézmények megszűnése miatt, az élettér kiürülése miatt a kistelepülési önkormányzatoknál bekövetkezik. Tessék megnézni, az elmúlt időszakban 60 ezer tanyasi világ szűnt meg.
Ma már ott tartunk, hogy a kistelepülések többségében az intézményi hálózat teljesen eltűnik. Ha ezek nincsenek meg, akkor innentől fogva bekövetkezik az, amiért tulajdonképpen az Unió a vidékfejlesztési forrásokat adná és biztosítaná, hisz az elsődleges jelszó és címszó az, hogy a kistelepülések megmaradóképességének a fokozása. De ha nincs intézmény, nem marad semmi, nem marad iskolás gyerek sem, mert a hatodik településre megy, akkor elnézést, mi fogja megtartani a kistelepülést. És talán költségvetésben is ebbe az irányba kellene elsődlegesen koncentrálni, mert ha a nagy településekre húzódnak be a kistelepülésekről az állampolgárok, akkor cipelik magukkal a szociális feszültséget, mert mindenki számára egy nagyobb településen fogja tudni biztosítani a megélhetési lehetőséget vagy a munkahelyet.
Filló Pál képviselőtársam, érdekes volt, amit elmondott munkahelyteremtéssel kapcsolatban. Elképesztő, 105, mit tudom én, hány kis lépés volt már, vagy 125 kis lépés, meg egy csomó olyan rendelkezés, ami a munkaerő esetleges biztonságát tudná biztosítani, ennek ellenére ma Magyarországon a munkanélküliség nem csökkent, képviselőtársaim. Tehát millió lépést próbálnak megfogalmazni, olyan csodálatos köntösbe önteni és szalagba kötni, hogy egyszerűen ma már nem érti az ember, hogy ezeknek miért nincs eredménye.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés