GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elsőként engedje meg egy nem a költségvetéshez fűződő megjegyzésemet, de a jegyzőkönyv számára szeretném rögzíteni, hogy a szocialista frakció az egyetlen vesztese a mai időcseréknek, mert a televízióidőnket megnövelték, csak éppen azt kibeszélni nem tudtuk, közben meg a televízióidőn kívüli időnket meg csökkentették. Ezzel együtt én most már ebben a rövid időben nem tennék mást, és nem kezdek hosszú fejtegetésbe, de néhány nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni a mai vitából.
Volt, aki azt mondta, hogy nagyon kevés az Állami Számvevőszéknek a rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy a tervezetet véleményezze. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor meg áll a másik érv, hogy vannak-e már megfelelő várható adatok, minél pontosabb várható adatok álljanak rendelkezésre, merthogy ezek mint bázisadatok nagyon fontosak a jövő év szempontjából.
Nem kívánok foglalkozni azzal a résszel, hogy kezdve a határon túli magyaroktól, oktatás, kultúra, lakásépítés, szinte minden szóba jött, egészségügy, hogy több forrás kellene. Egy kérdéssel mindenki, aki többletkiadásért kesergett, adós maradt, hogy miből, honnan. Ami nagyon érdekes, és örülök, hogy Puskás Tivadar képviselő úr itt van, én legalább háromszor hallottam a mai napon, amikor elmondta, hogy bérre és dologi kiadásra nincs fedezet.
Tisztelt Képviselő Úr! Azt szeretném javasolni önnek, én tisztelem, hogy ön az egészségügyben milyen nagy gyakorlattal rendelkezik, ha más fejezetet is elolvasna, akkor megtalálná azt a mondatot, hogy a bérre, a közalkalmazottak bérére külön céltartalék áll rendelkezésre a költségvetés tervezetében, mert annak függvényében, hogy az ÉT-ben majd mit döntenek, ezt akkor lehet valamilyen formában elosztani.
Nagyon örülök, hogy saját maga kitért arra, hogy a vizitdíjból és a kórházi napidíjból mennyi, tehát tízmilliárdot meghaladó forrás állhatna rendelkezésre. De én úgy tudom, képviselő úr, hogy a népszavazási kérdés úgy szól, hogy a népszavazást követő évben; tehát így cselezték ki tulajdonképpen a népszavazási kérdéssel azt, hogy költségvetési kérdésről nem lehet dönteni, nem lehet szavazni. Akkor ez legkorábban 2009-ben állhat elő, tehát az ön által elmondott hiány 2008-ra semmiképpen nem igaz.
Talán még egy dolog. Domokos képviselő úr azt mondta, hogy az áldozat hiábavaló volt. Képviselőtársaim! Én azt szűröm le a mai vitából is, és amit elmondtak képviselőtársaim, hogy az áldozat nem volt hiábavaló, a 2006. és a 2007. év eredményei tették lehetővé azt, hogy egy ilyen költségvetést lehetett már benyújtani 2008-ra, és ebben egyetértek Tóth Károly képviselőtársammal, hogy kormánypárti képviselők is még a végső fázisban, amikor zárószavazásnál mondanak igent, akkor is azt mondják, hogy ide vagy oda több kellett volna, vagy még mindig lehetett volna valamit javítani a költségvetésen. De ez az élet rendje.
Amiről viszont beszélnünk kell. Akik arról beszéltek, hogy még mindig van csökkenés egyes fejezetekben, tisztelt képviselőtársaim, ahol struktúraváltozás van, annak a hatását a következő évben is tovább kell vinni, tehát ez nem azt jelenti, hogy onnan konkrétan elvontunk pénzt, hanem a struktúraváltozás hatását továbbvittük, akár egészségügyi, akár oktatásügyi vagy a nyugdíjkérdésekben.
És azért Bánki Erik szavaiból is kiéreztem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a végén ő is azt mondta, hogy a balatoni turizmusban látványos növekedés volt 2007-ben, és azt gondolom, hogy ehhez nem kell minden évben ugyanaz az ötmilliárd.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés