KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés számszerűen fejezi ki és teszi egyértelművé azt, hogy egy kormányzatnak melyek a politikai célkitűzései. Ez az a dokumentum, amelyben a kormánynak meg kell mutatnia, hogy mi az álláspontja bizonyos kérdésekben, és amelyben világossá kell tenni, hogy hova helyezi a hangsúlyokat a következő időszakban, hol kíván előrelépni, melyek a kulcsfontosságú területek, melyek az új területek.
A 2008-as költségvetés azért tér el jelentősen az 1990-es évek költségvetésétől, mert bizonyítja, hogy a környezetvédelem a jövőre nézve stratégiai ügy. A környezet ügye a XXI. században már nem kezelhető tovább egyetlen tárca elkülönített területeként. Nem egyszerűen természetvédelem, nem egyszerűen környezetünk védelme, hanem több, általánosabb, mert az éghajlatváltozáson, az energiapolitikán, a fenntartható fejlődés gazdasági követelményén keresztül alapvető társadalmi, biztonsági, versenyképességi kérdéssé vált, és így csak a nagypolitika részeként kezelhető.
Ez azt jelenti, hogy minden, a kormány által kezdeményezett intézkedésben érvényesíteni kívánja a kormány a környezetvédelem általános szempontjait, elsősorban abban a növekedést szolgáló gazdaságpolitikában, amely kizárólag akkor felel meg a fenntartható fejlődés követelményeinek, ha számol a környezetvédelmi követelményekkel is. A környezet ügye különösen körültekintő kormányzati koordinációt igényel tehát, és a kormányzati koordináción belül az éves költségvetés tervezése mindig is egy fontos, ha nem az egyik legfontosabb pillér. Éppen ezért a korábbi évekhez képest új helyzetet teremt a költségvetés azáltal, hogy most már nemcsak egyedi és elkülönült hazai, illetve külföldi források jelennek meg benne a környezetvédelem területén, hanem ezek sokszínű és sokféle érdekeltségű halmaza.
A kormány döntésének megfelelően a továbbra is szigorú állami gazdálkodás mellett többletforrást tudunk biztosítani olyan területeken, ahol a jövőnk iránt érzett felelősség miatt azonnali és határozott lépésekre van szükség. Ilyen kiemelt terület a környezetvédelem és a vízgazdálkodás ügye, hiszen olyan gondok megoldásáról van szó ezeken a területeken, amelyek a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése érdekében ma már elodázhatatlanok. Gondolok például az ivóvíz minőségére, a szennyvízkezelésre, a hulladékhegyek eltüntetésére, az árvízvédelmi és vízgazdálkodási ügyek megoldására, és még sorolhatnánk tovább azokat az ügyeket, amelyek a XXI. század modern Magyarországán nem halaszthatók tovább.
Mindez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a jövő évben 17,5 milliárd forinttal többet fordíthat például csak a környezetvédelmi tárca közvetlenül környezetvédelemre és vízügyre az idei esztendőhöz képest. Sikerült tehát fordulatot elérnünk a 2008-as évi költségvetés tervezése során anyagi vonatkozásban is; mert mind a saját fejezetünkben, mind pedig az uniós fejlesztések igénybevételét szolgáló források területén jelentős növekedést értünk el. Az előbbiek esetében tehát saját fejezetnél 48,9 milliárdról 52,6 milliárd forintra, az uniós fejlesztések esetében pedig 28 milliárdról 41,9 milliárdra nőtt a hazai költségvetési hozzájárulás mértéke.
Ha gyors és átfogó képet kellene adnom arról, hogy mely területeken nőtt például a költségvetés közvetlen támogatása, akkor mindenekelőtt kiemelném, hogy annak ellenére, hogy jelentős létszámleépítések és karcsúsítások történnek az állam- és közigazgatásban, a zöldhatóságok megerősítése komoly kormányzati fordulatot jelent, hiszen ez bizonyítja, hogy nemcsak fűnyíróelv szerint történnek létszámcsökkentések, hanem valóban koncepciók és végiggondolások mentén, ha kell, korrigáljuk is a korábbi hibát vagy lépéseket. Ez történik például a zöldhatóság esetében, ahol közel 1,5 milliárd forinttal megerősítjük a természetvédelmi őrszolgálatot és a hivatalt, a hatóságokat annak érdekében, hogy az ellenőrzési munka és a felügyelet növekedjen.
(15.20)
Ugyanígy nagyon jelentős növekedés az uniós pályázatok önrész- vagy társfinanszírozásában valósult meg, és hasonlóan komoly növekedés - több mint 2 milliárdos többlet - jelenik meg a költségvetés által támogatott Vásárhelyi-terv továbbfejlesztési programban. Ez még amellett van, amiket az uniós forrásokból szintén jelentős növekményként biztosítani fogunk. És idehozhatom természetesen az új szemlélet megjelenítéseként a civil szervezetek támogatását, amire szintén 300 millió forinttal többet biztosítunk, mint az idei esztendőben.
Már ebből a felsorolásból is látszik, de még inkább mutatja a fejezet részletes költségvetése, hogy új szemléletű vízgazdálkodási stratégiát kívánunk majd megvalósítani, hiszen a XXI. század egyik kulcsfontosságú stratégiai kérdése lesz a víz ügye, amely a társadalmi szintű ésszerűséget tartja szem előtt, azaz az édesvizet valós értékén kívánja kezelni. A vízgazdálkodás számunkra legyen éppen olyan fontos, mint az egyéb készletekkel való takarékos gazdálkodás, akár a pénzeszközökre, akár az egyéb kincseinkre, a természeti értékeinkre vagy a föld méhének kincseire gondolunk. Ez korlátozott erőforrás, amelynek értéke és megbecsülése fontos.
Választ ad a klímaváltozás követelményeire, hiszen ez lesz a XXI. század egyik legfontosabb és legelemibb kihívása: az édesvíz, az iható víz megfelelő mennyiségének és minőségének biztosítása. És végül figyelembe veszi az úgynevezett vízkeretirányelv követelményeit, azaz megteremti a lehetőségét annak, hogy a vizek káros mennyisége vagy rossz minősége ne okozzon kárt sem a természetben, sem a mezőgazdaságban, sem az épített környezetben.
És itt rögtön el is érkezünk a Vásárhelyi-tervhez. Ahogy említettem, idén a költségvetésből mintegy 7 milliárd forintot kívánunk fordítani a cigándi, a tiszakarádi víztározó befejezésére, a tiszaroffi tározó szintén üzemkész állapotba hozatalára, vagy a bivaly-tói töltésáthelyezésre. Ezek elsősorban a Felső-Tisza területén megvalósuló beruházások.
De három uniós pénzügyi ciklust felölelően a beruházási költségigénye mintegy 450 milliárd lesz annak a programnak, amely éppen a napokban, az elmúlt héten került és a jövő héten kerül megtárgyalásra a parlament előtt a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése címén, és ennek az első időszakában, a 2007-13 közötti időszakában mintegy 106 milliárd forintot fogunk költeni a Vásárhelyi-tervre. Ebből 2008-ban a hazai hozzátett érték mintegy 9 milliárd forint lesz, ezt elsősorban a hanyi-tiszasülyi árvízszintcsökkentő tározó, a nagykunsági árvízszintcsökkentő tározó, a Szamos-Kraszna közi szintén árvízszintcsökkentő tározó, valamint a hullámterek rendezésének feladataira fordítjuk.
Ebből a felsorolásból is érzékelhető, hogy nagyon sok feladat áll előttünk az egészséges ivóvíz-szolgáltatás feltételeinek megteremtése érdekében. Szeretném kiemelni az ivóvízminőség-javító programot, amelyre csak 2007-2008 folyamán 56 milliárd forintot fogunk költeni, elsősorban, döntően uniós forrásokból. De éppen azért, mert az uniós források mellé a hazai önrészt is oda kell illeszteni, nagyon komoly költségvetési támogatás, kamattámogatás és öt évre szóló tőketörlesztési támogatás vagy -mentesség valósul meg ebben a programban, amely szintén milliárdokban fejezhető ki a költségvetés keretein belül.
És akkor még nem beszéltem a nagyon sokak által sokszor megkívánt, vagy néha akár tüntetéssel és más érdekérvényesítéssel, figyelemfelhívó érdekérvényesítéssel megjelenített kérdésre, a kármentesítésre, az olyan környezeti károk felszámolására, amelyek valóban az élhető környezetünket teszik tönkre. Mintegy 4,5 milliárd forintos keretet biztosít a költségvetés közvetlenül a kárrendezési feladatokra, és az uniós forrásokból igen jelentős keretet tudunk majd pályázati úton biztosítani. Ehhez nem kell költségvetési önrész, ezért a költségvetés vitájában erre külön nem térek ki, de nagyságrendjét tekintve ez megint csak mintegy 100 milliárdos nagyságrendet jelent ebben a tervezési ciklusban.
És azt hiszem, a természetvédelem területén is nemcsak az őrszolgálatra kell kitérni, hanem azokra a pályázati lehetőségekre is, amelyek a környezeti és energetikai operatív program keretében, uniós forrásokra támaszkodva, mintegy 11,2 milliárd forintnyi pályázati pénzt tesznek elérhetővé erdei iskolák fejlesztésére, élőhelymegőrző, erdő- és mezőgazdaság-fejlesztésre és egyéb programokra. Ehhez az önrészt a kormányzat a költségvetés keretein belül biztosítja.
A Világbank a Duna vízminőségének javítása érdekében 1,3 milliárd összköltségű komplex programot fog támogatni a jövő esztendőben. A regionális operatív program keretében a nemzeti parkjaink összesen mintegy 9,3 milliárd forintnyi ökoturisztikai és környezeti élőhelymegőrző fejlesztéseket tudnak majd végrehajtani. Ehhez a költségvetés természetesen tartalmazza azt az 1 milliárd 237 milliós önerőt, amelyet a költségvetés a tárcán keresztül fog majd a nemzeti parkoknak eljuttatni. Összességében tehát több mint 15 milliárd forintot meghaladó program valósul meg a környezeti tárca közreműködésével.
Azzal szeretném zárni ezt a hosszú-hosszú listát, amit nyilván tovább is lehetne sorolni, amivel a felszólalásomat kezdtem, hogy örömmel tölt el, hogy a kormány elfogadta és támogatta, és a parlamenttől is azt kérjük, hogy támogassa azt a folyamatot, azt a társadalmunkban már megfogalmazott igényt, amely szerint stratégiai és ennek megfelelően elemi, az életminőség kérdését érintő jövőbeli kérdés a környezetvédelem.
Arra is megkísérlek rámutatni, hogy ez egy sokrétű, a közös gondolkodásunkat és együttműködésünket igénylő feladat, amelyben számítunk a parlament mindkét oldalára. A kormány a maga kezdeményezésével, a benyújtott költségvetés vonatkozó fejezeteivel a maga részéről ezt a stratégiai célt kitűzte. Kérjük, támogassák, jöjjenek velünk!
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés