TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Szabados képviselő úr hozzászólásában említette, hogy a helyi közösségek milyen szépen megalakultak, lefedik az egész országot, béke honol Magyarország területén, és egy sikertörténet veszi kezdetét. Azért szeretném mindenképpen a jegyzőkönyv számára is rögzíteni, hogy bizony nem minden információ jutott el a képviselő úrhoz, és nagy tisztelettel csak szeretném a figyelmét felhívni, hogy bizony voltak ám olyan akciócsoportok vagy területek, ahol sokkal nagyobb baj volt, mintsem ön szólt erről, többek között Hajdú-Bihar megyében, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Bizony úgy történt ezeknek a közösségeknek a szervezése, mint az első alkalommal, a LEADER Plusz programnál, vagyis csendben, titokban, megjelölve, hogy kik léphetnek be, mely önkormányzatok, milyen vállalkozások, milyen civil szféra. Sajnos szégyen, ahogy ezt Magyarországon kezelték egyébként. De én nem mondom azt, hogy ezt nem tudta a képviselő úr - talán az információkat nem küldték el hozzá kellő mélységében.

Nagyon nagy probléma, hogy úgy alakultak meg most helyi közösségek, hogy rengeteg az átfedés, és most ki tudja, bár van sejtésünk, hogy kinek a javára dönti majd el az irányító hatóság azt, hogy ki legyen végül is a LEADER-csoport címre esélyes, és ki a második kategóriába eső. Nagyon nagy baj, hiszen uniós forrásokról van szó, az Unió, biztos vagyok benne, hogy nem ezt tervezte és nem így gondolta. Meggyőződésem, hogy arra gondolt, hogy ezzel a támogatási konstrukcióval segítheti a helyi közösségek erősödését.

Nos, ez megint egy dugába dőlt terv lett, már megint az történik, ami korábban, sajnos pártalapon osztják majd el azt az összeget, amit az Unió egészen másra szánt. Nagyon sajnálom, és azért mondtam el mindenképpen, hogy legyen reagálás a hozzászólásra.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu