BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Igyekszem megfogadni Bárándy és Bókay képviselőtársaim javaslatait. Nevezetesen Bárándy képviselőtársam azt mondta, hogy ne kiragadva egy-egy fejezetet próbáljunk meg értékelni, hanem az azzal kapcsolatosan mostanában meghozott törvényeinkkel együtt próbáljuk meg értékelni; Bókay képviselőtársam pedig azt ajánlotta a figyelmünkbe, hogy az a fontos egy költségvetési tárgyalásnál, hogy vajon ez a költségvetés képes-e reagálni a felmerülő igényekre.

Ezzel kapcsolatban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha már piacgazdaságban élünk, akkor mi az az egyik legfontosabb igény, ami felmerül az emberek részéről alapvetően minden tekintetben, akár helyben, akár országos szinten. Azt gondolom, az első és legfontosabb az, hogy milyen szinten valósul meg a létbiztonságérzetük, és milyen ennek a gyakorlati megvalósulása. S mivel piacgazdaságban élünk, a létbiztonság nyilvánvalóan nem annyira biztonságos, hiszen sem a munkahelyek, sem egyéb más eddig-addig megszokott körülmények nem stabilak, folyamatosan változhatnak. Pontosan ezért nagyon fontos az, és az értékelődik fel leginkább, hogy egy szociális ellátórendszer, egy szociális intézményrendszer mennyire tud stabil lenni, és ez a stabilitás mennyire jelenik meg egy költségvetésben.

(17.30)

Most ezzel azért némi probléma mutatkozik, és itt a mostanában meghozott törvényeinket is értjük, amikor a szociális törvényeinket olyan módon és mindig olyan indoklással módosítottuk, hogy azt hallottuk, hogy rugalmasabbá akarjuk tenni a rendszert, ezért így módosítjuk, úgy módosítjuk. A költségvetésnél látjuk, hogy ennek a rugalmasabbá tételnek mindig az a következménye, hogy ebből megszorítás keletkezik. Itt nem kívánok abban vitatkozni senkivel, hogy most itt nominálisan hogyan változnak a számok, mert azok le vannak írva, azt mindenki meg tudja nézni, hanem az a nagyon fontos, hogy mi van ezek mögött a számok mögött, és amikor a normatívákat használják fel a különféle szolgáltatók, akkor mit tudnak érte venni, azaz reálértékben mit ér.

Ha egy stabil adatot nézünk, mondjuk, a 2005. évi tényleges kifizetéseket a szociális szolgáltatásokban, azokhoz képest bizony ezekben a mostani számokban, a normatívák tekintetében azt a szomorú képet látjuk, hogy reálértékben akár 60 százalékig is lemegy, de egyáltalán nem ritka a 70-75-80 százalék se. Ez azt jelenti, hogy amiből 2005-ben egy kiló húst meg tudtak venni, abból most akár 75 deka tud csak kijönni.

Ez önmagában nagyon nagy bizonytalanságot visz bele a rendszerbe, hiszen akik ezeket a rendszereket igénybe veszik, azoknak az az üzenet csapódik le - és elsősorban akkor, amikor azokat a szolgáltatásokat szűkítjük, amelyek inkább abban tudják segíteni az embereket, hogy egy bizonyos nívóról egy bizonyos nívó alá ne csússzanak le -, hogy ezt visszavesszük, és fejlesztünk olyan szolgáltatásokat, amelyek tipikusan azok az alapszolgáltatások, mondjuk, mint a népkonyha, amelyek kifejezetten karitatív tevékenység körébe tartoznának; ezt most kötelezővé tesszük. Ennek az az üzenete ezeknek az embereknek, hogy majd akkor segítünk nektek, amikor már odáig csúsztok, hogy naponta egy tányér levest sem tudtok magatoknak venni. De ugyanez van a hajléktalanság tekintetében, amikor azt mondjuk, hogy majd akkor tudunk nektek segíteni, ha sátrat tudunk nektek felállítani, és majd ott lehet mosakodni, és minden egyéb más szükségletet ellátni.

Ezért mi azt kérnénk, és erre fogunk javaslatot tenni egy csomag benyújtásával, ami a normatívák kérdését rendezi - és meg fogjuk mutatni azokat a sorokat, amelyekről jó szívvel át lehet rakni a forrásokat a szociális területre -, hogy kerüljük el azt a fajta tervezési módszert, hogy maradékelv érvényesüljön a szociális területen. Tehát óhatatlanul - tudjuk - nő a szegénység, öregszik a társadalom, ezért ebből az oldalból induljunk ki, itt határozzuk meg azt, hogy mit akarunk csinálni, és ehhez tegyük hozzá az összes többi fejezetet, hogy mivel tudja az majd ezeket a területeket segíteni. Ha ebből indulnánk ki, akkor szerintem előbbre jutnánk, és nem értenénk egymást félre, amikor arról beszélünk, hogy hogyan kellene gazdaságpolitikát csinálni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu