DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valószínűleg nem lesz szükségem a két percre, de úgy szíven ütött, amit kedves képviselőtársam mondott, hogy muszáj vagyok két mondatban reagálni.
Az egyik az, hogy mennyire fontos számunkra és mennyire fontos a 2008-as költségvetési év számára is, hogy ez a bizonyos integráció, a romaintegráció megtörténjék. Ebből csak egyetlen dolgot hadd emeljek ki, a "Biztos kezdet" programot, mert nem biztos, hogy ott, abban a költségvetési sorban kell keresni, hogy a romák felemelkedése, hiszen nemcsak a roma népességről, mindenkiről szó van, aki ilyen helyzetbe került, hanem a "Biztos kezdet" programot kell megnézni, amely kifejezetten arról szól, hogy a hátrányos helyzetű térségekbe történő célzás, hogy azoknál a családoknál, ahol kisgyerekeket nevelnek, megpróbáljuk az esélyegyenlőségüket megteremteni. 40 millió forint helyett 90 millió forint van, tehát az idei 40 helyett jövőre 90 lesz erre a célra. A másik pedig, hogy amikor azt mondjuk, hogy rászorultság egy-egy családban, az egy főre jutó 35 ezer forint alatt már belépnek a támogatás formái, a térítés nélküli étkeztetés, a tankönyvtámogatás.
Én tehát nem tudom, hogy lehet-e ilyen nagyon sötét képeket festeni, még akkor is, kedves képviselőtársam, hogyha tudom, tudjuk, hogy rendkívül sok tennivalónk van még.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés