DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az már velem nagyon gyakran előfordult, hogy az előre elkészített hozzászólásomból nagyon sok mindent nem tudtam elmondani önöknek idő hiányában. De hogy sor kerüljön egyszer arra, hogy elmondhatom később, erre még nem volt példa, ezért most nagyon örülök, és engedjék meg, hogy két gondolatot még hozzátegyek.
Az egyik mondatom, ami nem hangzott el a hozzászólásomban, hogy jövőre, 2008-ban - a költségvetés alapján kitűnik - a nyugdíjak reálértéke 2 százalékkal növekedni fog. És további változás még, amit el kívántam mondani, hogy az köztudott, hogy ez év április 1-jétől kötelező a nyugdíjas foglalkoztatottak számára az egyéni nyugdíjjárulék megfizetése. Ennek a kötelezettségnek azonban ellentételezése is kell hogy legyen, és amíg a mai szabályok szerint ha valaki 365 napig fizette ezt a járulékot, akkor az ő nyugellátásának összege is nő, méghozzá az átlagos járulékalap 0,4 százalékával.
(17.50)
De miután a kormány ösztönzi azt, hogy ha egészsége engedi az illetőnek, akkor nyugdíj mellett a betöltött életkort követően tovább dolgozzék, kiegészítő emelésként 0,5 százalékra emeli a nyugdíj megállapítható összegét, tehát még inkább megéri majd, hogy nyugdíj mellett tovább dolgozzanak.
Végül: elmondtuk, hogy milyen nyugdíjemelések várhatók, de azt is el kell mondani, hogy nemcsak nyugdíjemelésre, hanem idősügyi programokra is fordít ez a költségvetés jövőre 80 millió forintot. Például arra, hogy az Idősügyi Tanács ülései, programjai megrendeződjenek, az idősek világnapját megünnepeljék, tovább folytatódhassanak az idősbarát önkormányzat pályázati kiírásai, konferenciák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy olyan közösségi programokat szervezhessenek az idősek, amelyekben ösztönzik a generációk együttműködési lehetőségét.
Nagyon köszönöm, hogy ezt elmondhattam. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés