ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2008. évi költségvetés alapján szegényedés és leépülés, azaz ellehetetlenülés vár az egyenlő bánásmód- és esélyegyenlőség-területekre.

A 2007-es katasztrofális számokhoz képest 2008-ban ugyan némileg nő a terület támogatottsága, ám így is messze elmarad a 2006. évi szinttől. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság címen közel 25, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása címen pedig majdnem 100 millió forinttal kisebb támogatási összeget láthatunk a 2006. évi támogatási szinthez viszonyítva. Pedig az Egyelő Bánásmód Hatóság munkáját már eddig is nehezítette a forráshiány, illetve a nők helyzetének javításáért felelős országos szerv, a nők és férfiak társadalmi esélyegyenlősége osztály sem rendelkezett a megfelelő anyagi és emberi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan tudják koordinálni a nemek egyenlőségének megvalósítása érdekében végzett munkájukat.

Különösen elszomorító ez annak tükrében, hogy az Európai Unió a tavalyi 2007-es évet az "Egyenlő esélyek mindenki számára" európai évvé nyilvánította. Ehhez kapcsolódóan azonban figyelemfelkeltő, látványos akciókon kívül semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni a kormányzat.

De ugyanez vár a magyar egyházakra is. A költségvetésről szóló törvénynek csak azon címei alatt nő az egyházakhoz köthető támogatások nagysága, ahol azt törvény írja elő. Mindenütt, ahol a kormánynak mérlegelési lehetősége van, ott csökken vagy az előző évi szinten marad. Ez utóbbi esetekben azonban, ahol a 2007-es szinten marad a támogatások összege, az inflációt figyelembe véve szintén csökkenésről kell beszélnünk.

Az egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása 2008-ban 325 millió forintra csökken, amely a 2004-es 793 millió forinthoz viszonyítva mintegy 468 millió forintos csökkenést jelent. Az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházásoknál a tavalyi évhez viszonyítva is jelentős csökkenés tapasztalható a tervezetben. A 2007-es 544,9 millióval szemben 2008-ra csak 325 millió forintot tervez a kormány.

Már a 2007-es címrendből is eltűnt az egyházi kulturális alap, amely sajnálatos módon az ideiben sem szerepel. Ennek támogatására 2005-ben 430, 2004-ben pedig még 1200 millió forintot fordított a kormány. Az elmúlt másfél év szomorú tapasztalata, hogy a szocialista kormány nem tartja be az egyházakkal kötött alapszerződéseket, azzal ellentétesen módosítgatja a vonatkozó törvényeket.

Sokszor nem vagy csak késve, rendkívül szoros határidővel kerül sor az egyházak képviselőivel való egyeztetésekre. További szomorú tapasztalata az egyházak képviselőinek, hogy a kormányzat az egyes egyházakkal kapcsolatos vitás kérdéseket megpróbálja pénzügyi kérdésként tematizálni, miközben arról van szó, hogy az egyházak számos állami feladatot látnak el, amikor szociális és oktatási intézményeket működtetnek. Így emberek hatalmas tömegei számára biztosítják a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét. Éppen erre a célra kapnak a költségvetésből támogatást.

Arra kérném most innen is a szocialista kormány képviselőit, tekintsék partnernek az egyházakat, vonják be őket a törvénymódosításokat előkészítő szakértői munkába, támaszkodjanak tapasztalataikra, építsék be a szempontjaikat.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu