RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán azt mondta, hogy nem hallott érvet. Hát csak egyet-kettőt szeretnék elmondani. Például a kőbányai önkormányzat költségvetése a következő évben, amit állami támogatásokból kap, a jelenlegi tervezet szerint mintegy 300 millió forinttal csökken. Meglehetősen nehéz helyzetbe fog kerülni még egy fővárosi önkormányzat is.

Tisztelt Szabó Zoltán! Ön az oktatással foglalkozik. Hadd hívjam fel a figyelmét, hogy például 204 ezer forintról 145 700 forintra csökken az egy gyerekre jutó támogatás az első-második évfolyamon az általános iskolában. Ennek egészen drámai következményei vannak még egy fővárosi kerületben is. De Szabó Zoltánnak hadd mondjam el, hogy ennél még sokkal drámaibb következményei vannak egy kistelepülésen. Önök ezzel a költségvetéssel a kistelepülések felszámolását segítik elő, további iskolabezárások lesznek. Elmondtuk példának, hogy a művészetoktatás területén is nagyon jelentős visszalépések vannak, ami egyébként ahhoz fog vezetni, hogy csak a tehetősebb szülők lesznek képesek zenét taníttatni a gyermeküknek. Lehet, hogy önöket mint baloldali képviselőket ez nem zavarja, igazából szerintem meglehetősen nagy probléma, hogy ezzel a költségvetéssel egy széles társadalmi rétegtől elzárják a felemelkedés további lehetőségét, ugyanis vannak olyan családok az országban, ahol a zeneoktatás például a családi felemelkedés egyetlen esélye.

Én azt hiszem, hogy mást nem tettünk mi egész nap, mint érveket mondtunk önöknek. Önök ezeket az érveket sajnos képtelenek voltak megérteni, elhatározták, hogy továbbmennek ezen az úton. Nagyrészt az önök lelkén szárad, hogy ez az ország ilyen állapotba jutott, és sajnos ez a költségvetés is azt fogja okozni, hogy a legszegényebbek tovább fognak szegényedni, miközben a milliárdosok, a leggazdagabbak tovább fognak gazdagodni. Gyurcsány Ferenc vagyona a Népszabadság szerint egy év alatt 900 millió forinttal nőtt, miközben egyébként a lakótelepeken az emberek nem tudják kifizetni a lakbért és a fűtési költségeket.

Forrás: parlament.hu