DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki panaszkodik, attól el kell venni. A mezőgazdasági ágazat nem panaszkodott sem tegnap, sem tegnapelőtt. Azt mondtuk, hogy optimisták vagyunk és realisták vagyunk, és azt is elfogadjuk, hogy ez a költségvetés az ágazat számára nem a kívánságlisták költségvetése, hanem a lehetőségeké.
Azok a hozzászólások, amelyek a mai napon az ágazattal kapcsolatban elhangzottak, több területen is tévúton járnak. Olyan megszokott intervencióval, támogatási szinttel és egyébbel kapcsolatos megfogalmazások hangzottak el, amelyek valóban alkalmasak gyászbeszédre, de másra nem. Mert a tény valóban az, hogy miközben Magyarországon ebben az időszakban az agrárszereplők támogatási szintje 64 százalékos, aközben az agrárkormányzat Brüsszelben sorozatosan, folyamatosan olyan eredményeket ér el, amelyek az említett kérdésekben pontosan megfogalmazhatók.
Azt ajánljuk és azt javasoljuk, hogy ezen költségkereteken belül oldjuk meg a 2008. évi feladatokat, és akkor a gazdák is és mindenki jól fog járni. Jól fognak járni a kisebb méretű gazdálkodók és a nagyobb méretűek is. Ugyanis a versenyképesség a mi felfogásunk szerint nem nagyságrend kérdése, az annak a kérdése, hogy mennyire vagyunk felkészültek a feladatok végrehajtására, és milyen jó minőségű terméket tudunk előállítani.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés