DR. GEGESY FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A költségvetés idején három szorosan egybefüggő törvénycsomagot tárgyalunk: az egyik a költségvetés bevételi oldalát alapvetően meghatározó adókról szól, a másik a költségvetés kiadásait és a kiadások végrehajtási eljárásait tartalmazó tulajdonképpeni alapvető költségvetési törvény, és tárgyaljuk azt a törvényt, amelynek az a neve, hogy költségvetést megalapozó törvények, és ez jelenti 25 meglévő törvénynek a módosítását.
Őszintén szólva nekem itt ennek a törvénynek a megnevezésével van némi problémám, mert ha jól végignézzük ezt a 25 törvényt, azt lehet mondani, hogy az Áht.-n, tehát az államháztartási törvényen kívül nem nagyon rengetné meg a jövő évi költségvetést, hogyha ez a törvény részben vagy egészben nem lenne megtárgyalva, elfogadva. Tehát nem arról van szó, hogy ez a törvény nem teszi hitelessé a jövő évi költségvetési előirányzatokat, hiszen alapvetően nincsenek ilyen szoros összefüggésben.
A költségvetési gazdálkodással kapcsolatos, sok esetben alapos és indokolt kritikai kifogásokat sokkal inkább az ezen munkával párhuzamosan zajló ötpárti tárgyalások tehetnék megalapozottabbá, tehát javíthatnának a helyzeten, és reméljük, hogy ez a közpénzügyi szabályozás még november hó folyamán a parlament elé kerül. Tehát nem az az érdekes helyzet, hogy ez alapvetően megalapozná. Ha nagyon erőltetem magam, hogy minek nevezhetném ezt a törvényt, a legjobb esetben azt mondanám, hogy ez reszlitörvény. Sok minden itt van, ami rövidebb vagy kisebb-nagyobb távolságban kapcsolódik magához az éves költségvetéshez.
Természetesen nyilván költségvetési tételt jelent az, amikor az előírásokat megváltoztatva gyakran egy paragrafus egy bekezdésében az atomenergia-iparban a felügyeleti díjat növeljük vagy növelni javasolja a törvényjavaslat, vagy ugyanígy a vízgazdálkodásban a vízkészletjárulék emeléséről intézkedik. Hasonló módon a fogyasztóvédelem által kivetett bírságok közül a reklámból, az élelmiszeriparban, illetve a gyógyszeriparban kivetett bírságokból származó bevételt átirányítja a központi költségvetésbe. Ezek persze mindegyike egy külön törvénynek a módosítását jelenti, nyilván a központi költségvetés helyzetét javítja, de úgy gondolom, hogy nem befolyásolná lényegesen a jövő évi előirányzatokat, a jövő évi mozgási lehetőséget.
Tehát szorosabb vagy tágabb kapcsolatban lévő törvénycsomagról van szó, és akkor nézzük végig, hogy mi található bennük. Én most három fontosabb törvényre térnék ki, és aztán néhány kisebb megjegyzésem lenne még.
Nyilvánvalóan a legfontosabb törvény az Áht., az államháztartási törvény, és itt, ezen a részen szerintem több érdemi módosítás történik. Itt többen említették már az EU-s jogszabályokkal való harmonizációt, úgyhogy én ezt nem ismétlem meg, ez általában mindenütt üdvözlendő dolog. Viszont elhangzott - és inkább kritikai felhanggal - ennek a bizonyos hároméves tervezésről szóló előírásnak a bevezetése. Kicsit csodálkoztam a kritika legnagyobb részén, mert az előirányzatok már most is megjelennek, az átfogó előirányzatok, a legfontosabb számításoknál a költségvetési törvényben, és nyilván ezt, hogyha nem két évre, hanem három évre követeljük meg, az jobban mutatná azt, hogy a további törvényi változtatások nélkül csak a nemzetközi és hazai gazdasági folyamatokat figyelembe véve mi várható.
Mit tehetünk vagy mit kell tennünk a következő években ahhoz, hogy ezt az így automatikusan felvázolt pályát korrigáljuk? De én nem gondolom, hogy bárki azt komolyan gondolná, hogy egy ilyen hároméves kitekintésnél olyan részletes számításokat kéne elvárni vagy a törvény beterjesztése folytán vagy a törvény beterjesztése és elfogadása után, ami, mondjuk, a tárcaszintű előirányzatokat tartalmazza, különösen, hogyha elgondoljuk, hogy ebben a hároméves előirányzatban egy-egy kormányciklusváltás is bekövetkezik. Nem, nem erről van szó. Arról van szó, hogy az előirányzatok, amelyek megjelennek a parlamenti döntések folyományaként, hogy azok alapján fel tudjuk mérni, hogy a folyamatok milyen irányba haladnak. A kormánypártok szerint nyilván jó irányba, az ellenzéki vélemények szerint nyilván rossz irányba. Azzal persze egyet lehet érteni, amit szintén az előttem szóló hangoztatott, hogy a közzététel, tehát ha egy ilyen előirányzat előbecsléssel történik, hogy akkor az ne közzétehető legyen, hanem közzétételi kötelezettséget jelentsen.
A második ilyen nagy téma az államháztartási törvénnyel, illetve még másik néhány törvénnyel kapcsolatban az önkormányzatok. Én nagyon üdvözlöm azt az előírást, amit tulajdonképpen az Állami Számvevőszék már eddig is alkalmazott, mondván, hogy a nagy önkormányzatoknál - én nem emlékszem pontosan, hány száz milliónál húzta meg a határt, de hogy a nagy önkormányzatoknál - legalább ciklusonként egy ellenőrzésre igyekszik, tehát a saját erőforrásából ezt próbálja megoldani. Ez az előírás most megjelenik az államháztartási törvényben is, tehát úgymond, kötelezettség.
Miért fontos ez? Azért fontos ez, mert egy normálisan gazdálkodó önkormányzat nagyon jól tudja, hogy szüksége van külső ellenőrzésre, ha másért nem, azért, hogy ez a tőle független emberek által, tőle független szakértők által - és hozzáteszem, szakértők, és nem elsősorban politikusok által - elvégzett vizsgálódás szembesítse az általa elkövetett hibákkal. Tehát sokkal jobb egy állami számvevőszéki jelentésben találkozni elsőnek a hibával, mint mondjuk, egy sajtótájékoztatón. Tehát minden szervezetnek saját legfontosabb érdeke, hogy az őt ellenőrző szisztéma, rendszer kiépüljön. Ez nem azt jelenti, hogy az őt korlátozó, hanem az őt ellenőrző.
Ilyen szempontból megint nem értem az előttem szóló felvetését, aki a belső ellenőrzésnek az erősítésével vagy annak a terheinek a hangsúlyozásával alapvetően katasztrofális, tanácsi irányba menő folyamatokat vázolt fel. Nem, nem. Valamikor, körülbelül tíz éve lehetett, hogy a kötelező könyvvizsgáló alkalmazását a törvények azóta előírják. Természetesen ez jelentett x ezer, vagy ne adj' isten, millió forint pluszkiadást, viszont ezáltal szerintem minden egyes önkormányzat találkozhatott azzal, hogy a számításai, az elszámolásai rendeződtek, és ez megéri.
(15.50)
Ma már gondolom, természetes minden önkormányzatnál, minden erre kötelezett önkormányzatnál, hogy a könyvvizsgálót alkalmazni nyűg persze, mert mindenféle papírba belenéz, és esetleg kényelmetlenséget mond, de ezzel a nyűggel érdemes együtt élni és ezt felvállalni.
Az Áht.-s törvényi paragrafus bírálatánál egy ponttal egyetértek az előttem szólóval, nevezetesen, amikor az önkormányzatok évközi lemondásával és pótlólagos igénylésével kapcsolatos előírás szerepel. Igazából magát a törvényi szöveget olvasva, akkor nem ugrott ki, mert ott az szerepel, hogy külön törvény szerint ezt a visszaigénylést, ha más külön törvény nem szabályozza, akkor július 1-jén, szeptember 30-án s a többi, tehát az előírt időpontokban lehet megtenni. Igen, csak az indoklásban szerepel az a szöveg, ami borzasztóan rossz. Nevezetesen, hogy erre azért kerülhet sor, mert az államháztartás egyensúlyi helyzete ezt esetleg egy külön törvényalkotás keretében szükségessé teszi.
Tehát több szempontból vérzik az ügy. Ezek a visszaigénylések nem az a nagyságrend, ami egy államháztartási egyensúlyt porba dönt. Ezért önmagában erre hivatkozni indokolatlan. De tulajdonképpen, ha az adott törvényi előírások szerint az adott iskolásszám alapján vagy az adott lakosságszám alapján valamilyen összeg valakinek jár, akkor azt csak vészhelyzetben lehet bekorlátozni, de akkor az a vészhelyzet nem az önkormányzatokat érinti, hanem az államháztartás tartalékát. Tehát ezt abszolút indokolatlannak tartom, és én nyilván be fogok ezzel a bekezdéssel kapcsolatban nyújtani egy ezt törlő módosító javaslatot.
A másik ilyen fontos törvény a köztisztviselői törvény. Itt ezzel kapcsolatban az ember érzi a kiútkeresés vagy a jobbítás szándékát, de vannak kételyei, hogy ez jó, eredményes lesz-e, vagy teszünk egy újabb kört a jó cél irányába, de nem átütően. Itt két fontos elemét látom ennek a törvényi résznek: a köztisztviselői előmeneteli rendszert, illetve a minősítési rendszer összekapcsolását. Ez nyilvánvalóan egy támogatandó dolog, mert a díjazás függjön már az adott köztisztviselő hétköznapi vagy folyamatos munkavégzésétől.
Most ez azt is jelenti, hogy a szigorúan vett bértáblától legyen eltérési lehetőség. Csak visszaemlékezve: azt hiszem, '92-ben fogadta el a parlament a köztisztviselői törvényt, akkor az volt a nagy előrelépés, vagy attól várt mindenki nagy előrelépést, hogy a köztisztviselő javadalmazása, tehát az alapjavadalmazása, a fizetése, a hozzá tartozó pótlékok ne a közvetlen munkahelyi vezetőjének a kényétől-kedvétől függjön. Ez megint egy abszolút jogos, elvárható meg indokolható dolog.
Aztán eltelt 5 év, 10 év, látjuk, hogy ez abszolút merev, csak a kor számít és a diplomák száma vagy a milyensége; nagyon fontos szempont a köztisztviselő munkavégzésének a díjazásánál, de önmagában nem lehet elegendő. Most akkor ezt a teljesen merev rendszert próbáljuk egy kicsit tól-ig-ossá tenni, egy kicsit összekötni a teljesítményértékeléssel. Őszintén remélem, hogy ez tényleg javít egyrészt a köztisztviselők foglalkoztatási vagy jövedelmi biztonságán, de nem vagyok benne biztos, hogy ez lesz ezt érintően az utolsó módosítás. Hadd tegyem hozzá csöndesen: nincs olyan rendszer, amelyiket egy adott vezető ne tudna rosszul kihasználni vagy fordítva: nincs olyan rossz rendszer, amiből ne lehetne azért jó teljesítményt kihozni.
A köztisztviselői törvény egy másik ilyen fontos, új eleme a kihelyezés. Itt az előttem szóló már érintette, és itt nekem is elég sok aggályom van ezzel kapcsolatban. Az indoklásból kiderül, hogy ez alapvetően APEH- és ellenőrzési dolgozókkal kapcsolatos, tehát így már jobban elfogadható, mert nyilván az APEH-nél ilyen napi gyakorlat lehet, vagy nagyon gyakran felmerülő szükségszerűség lehet a dolgozónak az adott városba való kihelyezése a hatásos munkavégzés érdekében. De én itt azért egy kicsit a törvény több pontján óvatosabban fogalmaznék, tehát valahogy azért legyen benne magában a törvény szövegében, hogy ez nem minden köztisztviselőnél, nem minden intézménynél alkalmazható. Másrészt nem tudom, hogy a határozatlan idejű kihelyezés indokolható-e. Az egy dolog, hogy a felvételnél lehet, de ha egy köztisztviselő már elhelyezkedett, akkor egyoldalúan - mert végül is ez a folyamat ahhoz vezetne, hogy végül is akkor nyilván a megfelelő végkielégítés és egyéb kompenzáció mellett, de végül is az állását kockáztatja - egy olyan helyzetbe hozni, hogy vállaljon egy határozatlan idejű kihelyezést, ezt nagyon erős szabálynak érzem, és ugyan szerepel egy olyan kitétel, hogy a köztisztviselőt nem érheti ezzel kapcsolatban aránytalan vagy méltánytalan megterhelés, csak azt nem tudom, hogy például valakinek a családtól való távol helyezését abban a pillanatban aránytalan tehernek lehet-e minősíteni. Úgy gondolom, hogy igen, és ettől a pillanattól kezdve különösen a határozatlan idejű kihelyezés véleményem szerint aggályos.
Még egy nagy fájdalmat mondanék: itt a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény, ami megint csak egy paragrafus, és arról szól, hogy ami egyébként jó lenne, azt most nem akarjuk csinálni. Igaz, hogy csak úgy van megfogalmazva, hogy átmenetileg, de nagyon nem örülök ennek, ez a végrehajtó szolgálatnak az üzembe állítása. Az indoklásban elhangzik, hogy ez pénzügyi források hiányában nem történt meg eddig, mert 3 milliárd forintba kerülne ennek a szolgálatnak a 2008-as indítása. Nyilván most az a helyzet, hogy ha ezt nagyon el akarnánk határozni, akkor se lehetne 2008. január 1-jéig ezt megindítani, de azért azt gondolom, hogy az államháztartási tartalékban még most is van ennyi pénz, hogy ezt meg kellene vagy célszerű lenne megoldani.
Hiszen gondoljuk el, nagyon sokat beszélünk arról, hogy a törvények rendje, a betartása, betartatása. Egy része a dolognak, hogy közigazgatási eljárás, bírósági eljárás, most nem akarom mondani még tovább, nyilván mindenkinek megvan a sajátos szempontja az álláspontja kialakításánál, de van egy ilyen bírósági közigazgatási eljárás, megvan a végeredmény, és akkor ennek a hatékony érvényre juttatása, azt gondolom, hogy mindenkinek érdeke. Tehát akkor a törvényekben, a hatóságokban való állampolgári bizalom addig nem erősödhet, amíg azt nem látjuk, hogy igaz ugyan, hogy sokáig morfondírozott a bíróság vagy az önkormányzat arról, hogy kinek van igaza, de amikor végül is mindenkit meghallgatott, minden fellebbezés lefutott, akkor utána már maga az eljárás, ennek a döntésnek a kikényszerítése nem tart sokáig. Márpedig tudjuk, hogy ma nem ez a helyzet.
(16.00)
Ezek után néhány kisebb javításra vagy észrevételre hívom fel a figyelmet.
Úgy gondolom, hogy az önkormányzati társulások esetén az a módosítás, amely a társulások együttműködését segíti elő azzal, hogy már eleve, az együttműködési megállapodás aláírásakor, a szerződésben lehetőséget ad az együttműködést nem teljesítőnél inkasszó kikötésére, hasznos dolog. Különösen indokolt lehet - ahogy azt a törvény is mondja - a fejlesztési céllal létrehozott társulásoknál, tehát hogy ott kifejezetten kötelező ennek az alkalmazása, hiszen itt arról van szó vagy arról lehet szó, hogy egy fél, mondjuk, másik tíz félnek a közös erőfeszítéseit teszi lehetetlenné... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Jó, akkor köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés