DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Talán egy kicsit később nyomtam meg a hozzászólást kérő gombot. Én az önkormányzatok, a kis önkormányzatok költségvetésével kapcsolatos hozzászólásra szerettem volna egy-két gondolattal válaszolni.

Ahogy azt elmondta előttem szóló fideszes képviselőtársam, arra biztatják az önkormányzatokat, hogy fogjanak össze. Én is csak arra tudom biztatni az önkormányzatokat, hogy fogjanak össze önkormányzati emberként, gyakorló alpolgármesterként is. A kistérségi társulások rengeteg olyan lehetőséget nyújtanak, ahol azokat az intézményeket, amelyeket említeni tetszett, sokkal méretgazdaságosabb, hatékonyabb, költségtakarékosabb módon fenn lehet tartani, és úgy gondolom, erre a mostani költségvetés lehetőséget nyújt.

Úgy gondolom, az nem új dolog, hogy az önkormányzatok forráshiánnyal rendelkeznek. Ezeket a feszülő problémákat meg kell oldani - mi vagyunk legközelebb az emberekhez -, és a feladatainkat el kell látni. Viszont mégis úgy gondolom, hogy az egyes települések kitörési pontjait és megoldási módjait minden egyes településnek saját magának kell megtalálnia, ezt nem szabad a központi költségvetésre bízni. Úgy gondolom, hogy ennél nekünk, önkormányzati embereknek jobban kell bízni magunkban. Azt viszont nyugodtan várhatjuk a költségvetéstől, hogy a saját fejlődésünket elősegítse, erre megfelelő forrásokat és megfelelő intézményrendszereket biztosítson. Úgy gondolom, ezt viszont ellátja az idei költségvetés. Ezért bízom abban, hogy az önkormányzatok a jövőben is töretlenül tudnak fejlődni, fenn fognak tudni maradni, és tudják finanszírozni az ellátandó feladataikat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu