GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! A költségvetési vita kapcsán többször felmerült az agrárügyeknél, hogy egy 20 milliárdos forráscsökkenés van a 2008-as tervben. Ehhez szeretnék néhány gondolatot mondani, mert ez ugyan naturálisan igaz, de azért jó, ha megismerik ennek a dolognak a hátterét is, hogy ez miért is van.
Szeptember 19-én fogadta el az Európai Unió az Új Magyarország vidékfejlesztési programot, amit a múlt héten a Bizottság is véglegesített, és a napokban járt itt az Unió agrárbiztosa, aki pozitívan értékelte ezt a programot, és sok ország elé állította példaként, hiszen az első harmadban voltunk. Biztos mindenki emlékszik arra, amikor még az elfogadás napján is az volt a mezőgazdasági bizottságban, hogy annyi a kifogás, hogy el lesz utasítva a program. Hát ez nem jött be, úgyhogy neki tudunk állni ebben a témában dolgozni.
Szeretném jelezni, hogy az első kifizetések is megkezdődtek már egy korábban elindult pályázat alapján, amit még nemzeti kockázatra indítottunk el, ezek alapvetően a géptámogatások. Ebből várhatóan ebben az évben 40 milliárd forintnyit reményeink szerint számlával le tudnak igazolni a termelők, és ez már az idén hozzájuk kerül.
A következő évben mi ebből a programból 130 milliárd forint kifizetését tervezzük. Ez valamivel kevesebb időarányosan, tehát évre jutóan, mint amennyi a 2007-es évben még a korábbi AVOP-, SAPARD-áthúzódás, és már az Új Magyarország program első intézkedéseiből erre a sorra került. Ennek egyszerűen az az oka, hogy mi abban a programban alapvetően az állattenyésztés fejlesztését indítottuk el, ennek két elemét. Az egyik a környezetvédelmi ügyeknek való megfelelés - ez egy nagyon fontos téma, hiszen aki ennek nem felel meg, annak bezárják a telepét, azt gondolom, ennél fontosabb ügyet nem nagyon tudtunk kiválasztani -, a másik pedig az állattartó telepek modernizációs pályázata, ami még kiírásra került.
Aki nagyjából ismeri ezt a rendszert, az tudja, hogy várhatóan év végére születnek meg azok a döntések, amelyek a határozatot jelentik, onnan egy közbeszerzési eljárás után tavasszal lehet megkezdeni ezeket a munkákat. Tehát fizikailag képtelenség olyan értelemben elszámolni az erre a forrásra szánt teljes összeggel, ami egyébként támogatási oldalon is több mint 200 milliárd forint - ennek a pénzügyi teljesítése várhatóan nem sikerülhet a 2008. évben. Ugyancsak a következő pályázati kiírások, amelyek várhatóan január környékén lesznek - az élelmiszeripar és kertészet fejlesztésével kapcsolatos pályázatok és még egy megújuló energiás program indul ez az idén novemberben -, ezek megint olyan hosszabban elkészíthető beruházások lesznek, amelyeket pénzügy-technikailag várhatóan nem lehet 2008-ban elszámolni.
Tehát tervezhettünk volna mi nagyobb kifizetést, de még egyszer mondom, aki nagyjából ezt a folyamatot ismeri, meg tudja ezeknek a beruházásoknak a hátterét, annak tudnia kell azt is, hogy fizikailag egyszerűen képtelenség ezeknél a forrásoknál nagyobbat fordítani.
Egyébként szeretném jelezni, hogy a rendelkezésre álló 1300 milliárdból 600 milliárdnyi fejlesztés valósul meg, tehát közvetlen modernizációs fejlesztés valósul meg. Ez várhatóan az első három évben realizálódik. Tehát azt gondolom, hogy egy jól átgondolt programmal viszonylag hamar tudunk tőkét juttatni az ágazatba, de ezen beruházások előkészítése időt vesz igénybe, tehát azt hiszem, hogy teljesen jogos az, ha mi a kifizetési ágon egy kicsit szolidabban terveztünk. Ez pénzügyi lekötésben ennél sokkal nagyobbat fog jelenteni, hiszen, még egyszer mondom, a 600 milliárd forint kétharmad részét szerintem a 2008. évben még kiírandó pályázatokkal és a már működő pályázati rendszerrel le tudjuk kötni.
Tehát nem gondolnám, hogy ez a 20 milliárd forint mínusz olyan sokat jelentene az ágazatban. Azt hiszem, hogy az a lényeg, hogy a termelők megértették azt, hogy modernizálni kell, és már az első két pályázati körben majdnem a modernizációs pénz felét lekötötték.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés