KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A következő felszólalásomban sem kívánom leégetni, csak jelzem, hogy a költségvetés számokat tartalmaz és egy szöveges indoklást. Amikor azt mondjuk, hogy látjuk a költségvetésben, akkor a számokat és az indoklást látjuk - innen látszik.

Tehát amikor mi látni véljük a költségvetésben azt a szándékot, a szándékot is csak a számokból és az indoklásból szűrjük le, benne van a költségvetésben. Nem kell olyan részletesen tanulmányozni azt, még egyszer mondom, hogy láthassuk a költségvetésben, hogy mintegy 400 milliárd forint van a környezetvédelem különböző területeire és feladataira, szemben az idei esztendővel, ahogy ezt Orosz Sándor mondta, mintegy 100 milliárdos nagyságrenddel nagyobb összeg van. Egyébként magánál a környezetvédelmi tárcánál is nagyobb a költségvetési előirányzat az előző évihez képest, ha nem is ekkora volumenben.

A másik pedig, hogy a pályázati lehetőségek nem csak jövőbeli lehetőségek, hiszen amiről például én beszéltem - és szándékosan nem beszéltem olyasmiről, amit tervezünk -, például a vízminőség-javítási program meg lett hirdetve két héttel ezelőtt, tehát a pályázat elindul, és 2008-ban kezdődik ennek a kifizetése. Természetesen a 2008. évi költségvetést fogják terhelni annak a kamattámogatásnak és a tőketörlesztés megelőlegezésének a költségei, amellyel a kormány külön is támogatja az ezen a pályázaton részt vevő önkormányzatokat és önkormányzati szövetségeket.

Végül, képviselő úr, szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez a költségvetés valójában szemléletében azt a váltást elindítja, amire nagyon régóta szüksége van az országnak a fenntartható fejlődés érdekében. Remélem, mindannyian egy zárszámadás keretében - a 2008. évről beszélek - majd a 2008-as költségvetésről közösen így fogunk gondolkodni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu