BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2007 tavaszán az önök által vezetett gazdasági és közlekedési tárca benyújtotta az úgynevezett reformelképzeléseit a vasúti szárnyvonalak, köztük a 111 éves Nógrád megyei Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti vonal megszüntetéséről.

A hír Nógrád megyében óriási felháborodást és nem várt társadalmi-politikai ellenállást szült, amelynek következményeivel a tárca a döntése után október 18-án a Szécsényben megtartott társadalmi egyeztetésnek nevezett fórumon szembesült. Az érintett települések valamennyi polgármestere, képviselő-testülete, a civil társadalmi egyesületek, a térség valamennyi országgyűlési képviselője pártállásától függetlenül egyként tiltakozott a tervezett vasúti szárnyvonal bezárása ellen.

Államtitkár úr, hogy ez mennyire nem hangulatkeltés a helybéliek részéről, nézzünk néhány ott elhangzott érvet. A vasút felszámolását a helyiek szerint nem előzték meg pontos hatástanulmányok. Az elképzelés nincs összhangban az Új Magyarország fejlesztési tervvel, a konvergenciaprogrammal, az Európai Unió környezetvédelmi akcióprogramjával, és nem egyezik a magyar-szlovák kormány közös térségfejlesztő elképzeléseivel sem.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A felszámolások megalapozatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szlovákok évi 60 millióért átvennék a vasútvonal egy részének az üzemeltetését. Ön érti ezt? Ami megéri a szlovákoknak, sőt még fizetnek is érte, az nem éri meg nekünk. Mi ebben a racionalitás? Hol van az itt élő polgárok iránti felelősség? Mit gondol, meddig lehet még ezt az országot az emberek ellenében kormányozni az ilyen ügyekben is?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu