CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! Szűkebb hazám, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti része az ország egyik leghátrányosabb helyzetben lévő térsége. Elszigetelődésünk egyik oka a rossz megközelíthetőség.

Ezt a helyzetet súlyosbítja az a tény, hogy a vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd rossz állapota miatt a szakhatóság a hídra nemrégiben 20 tonnás súlykorlátozást vezetett be. Az említett híd a beregi térség szempontjából stratégiai jelentőségű, hiszen ez biztosítja számunkra a világgal való kapcsolatot. A súlykorlátozás a térség ellátását és az ott működő vállalkozások talpon maradását komolyan veszélyezteti, hiszen a 20 tonnát meghaladó össztömegű gépjárművek 50-70 kilométeres kerülőutat kénytelenek megtenni, ami a fuvarköltségeket lényegesen növeli, ráadásul a terelőút egy szakasza fizetős, így a kamionok gyakran olyan lakott területi utakon közlekednek, ahol egyébként semmi keresnivalójuk nincs. Sajnos, az idei fagy elvette a beregi gazdáktól azt az esélyt, hogy nagy mennyiségű almát szállítsanak a feldolgozóüzemekbe, de egy jó évben a súlykorlátozás azt jelentené, hogy két pótkocsiból álló mezőgazdasági vontató már nem hajthat át a hídon.

A Magyar Közút Kht. tájékoztatása szerint a hídfelújításra vonatkozó tanulmánytervek már 2005 decemberében elkészültek, tehát a probléma jóval korábban ismert volt. Miért kellett akkor hát idáig várni?

Ahhoz sem kell különösebb szakértelem, hogy belássuk, ezzel az intézkedéssel a híd állagának romlása nem állt meg, tehát elérkezhet az az idő, amikor a hídon egyáltalán nem lehet majd közlekedni.

Tisztelt Államtitkár Úr! Türelmes emberként először írásban tettem fel a kérdést, bízva megnyugtató válaszukban. Azt válaszolták, átérzik ugyan az ügy fontosságát, forráshiány miatt azonban a felújítás csak 2008 után várható, azaz járni jár, de nem jut. Bizonyára ön sem gondolja, hogy egy felelősséget érző képviselő ezt a választ el tudja fogadni. Nem túlzás azt mondanom, számunkra, ott élők számára ez létkérdés. Kérdésem tehát, hogy mikorra várható a vásárosnaményi Tisza-híd felújítása.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu