BEBES ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék egy kérdéskörben reagálni Balogh képviselőtársam hozzászólására. Szóval, a tavalyi évben ösztönöztük arra az önkormányzatokat, hogy társuljanak, és ez hellyel-közzel - persze biztosan sok-sok vitával - ment is. Megpróbálták az önkormányzatok a társulásaikat közösen, együtt működtetni.
Most igazán a helyi önkormányzatok társulási együttműködéseiről szóló törvény módosítása egészen érdekes helyzetet teremt, hiszen, tisztelt képviselőtársaim, jelen pillanatban ez úgy szabályoz, hogy amennyiben a társult önkormányzatok esetében elszámolási problémák adódtak, akkor a korábbiakban ezt az önkormányzatok egymás között el tudták rendezni. Most ez kötelezi őket arra, és alárendeli végül is az önkormányzatokat a társulások gazdálkodási igényeinek, ezáltal viszont az önkormányzatiság sérül. Hiszen az önkormányzatoknak be kell szedni az adókat, és nem minden esetben tudják a jelenlegi piaci körülmények között beszedni az adókat, emellett még forráshiányosak is az önkormányzatok, és kötelezzük őket arra, hogy fizessenek be egy megadott határidőig, ahelyett, hogy megpróbáljuk az élethez és a helyzethez igazítani az önkormányzatok működését.
Szóval ez a jelenlegi módosítási javaslat - véleményem szerint - nehéz helyzetbe hozza a kistelepülések önkormányzatait.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés