PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fogarasiné Deák Valéria képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék hozzátenni egy gondolatot és vitatkozni a képviselő asszonnyal. Mintegy másfél órával ezelőtt a tisztelt Ház falai között egy kétperces szópárbaj alakult ki a képviselő asszony által elmondottak kapcsán, aminek az lett a vége, hogy maguk a kormánypárti képviselők is elismerték azt, hogy bár nem 2008-ban, de 2009-ben körülbelül 3 milliárd forintnyi kivonás történik az egyházi szféráról ezen a területen. Amennyiben természetesen az egyház valami csoda folytán nem 0,34 százalékot tud begyűjteni, hanem 0,5-öt, akkor persze jobbak lesznek a pozíciói.

De ha a tisztelt képviselő asszony megnézi az elmúlt évek számait 1996-ig visszamenőleg, akkor láthatja azt, hogy sajnos az egyházi támogatások tekintetében a százalékos növekedés nem volt olyan nagy, mint ahogy a civil szervezetek esetében ez megtörtént. Én azt gondolom, hogy minden politikai erőnek az a feladata ettől a pillanattól kezdve, hogy az egyházi 1 százalékra is ugyanaz a szabály vonatkozik, mint a civil szervezetekre, hogy kampányolnunk kell annak érdekében, hogy az egyházak minél több pénzt tudjanak megkapni az 1 százalékos felajánlások tekintetében, hiszen mi, országgyűlési képviselők számos fórumra el szoktunk menni, és ott a civil szervezetek érdekében szót szoktunk emelni. Mostantól kezdve az egyházak tekintetében is ugyanezt meg kell tennünk, és azon kell dolgoznunk, hogy ezt az 1 százalékot el tudják érni.

De, tisztelt képviselő asszony, azért ne felejtsük el, hogy önök, mármint a kormánykoalíció az egyik 1 százalék tekintetében, amit a nemzeti civil alapprogram kap meg, befagyasztották fölülről az előző és az ez évi költségvetésben a megkapandó összeget, hiszen a nemzeti civil alapprogram két év alatt több mint 3 milliárd forintos veszteséget szenved el az önök szavazata miatt, a kormánypárti képviselők miatt. Erről se feledkezzünk meg ebben a mai vitában.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu