TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Kétperces hozzászólásom keretében arra szeretnék először reagálni, hogy Pettkó képviselőtársam is, Molnár képviselőtársam is vitatja a kezdeményezést a salátatörvény és a költségvetés elválasztásának kérdésében. Én boldogan kiegyezem az x-ben, képviselő úr, tehát hogy Dávid Ibolya kezdeményezte, az Alkotmánybíróság eldöntötte, mi pedig most ezt csináljuk, de miután Dávid Ibolya igazságügyi miniszterként nem tudom, hogy kezdeményezte-e ezt a szétválasztást, azért valljuk be őszintén, az érvelése egy kicsit sántít.
Sokkal lényegesebb dolgot vetett fel Molnár képviselő úr, mert azt mondta, hogy az egyházakat a hívők tartják fenn és el. Képviselő úr, azt hiszem, a patkónak ezen az oldalán ebben az alapelvben egyetértenénk, messze egyetértenénk, ha ez így lenne, azonban ez nincs így. Az egyházakat jelen pillanatban nemcsak a hívők személyi jövedelemadójából felajánlott 1 százalék tartja el, hanem mindazon költségvetési támogatások, amelyeknek összegét megtalálja a 2008-as költségvetés tervezetében is, amelyek szólnak közszolgáltatások és oktatás támogatásáról. Egyébként az 1 százalék esetében az előttünk fekvő javaslat is arról szól, hogy ezt az 1 százalékos felajánlást adott esetben az egyházat támogató hívők részéről a költségvetés kiegészíti, azaz minden adózó tekintet nélkül vallási hovatartozására.
Ezért tehát, képviselő úr, az elvet ugyan helyeselnénk, messze támogatnánk, ha a Kereszténydemokrata Néppártnak ezzel kapcsolatban lenne előterjesztése, és azt gondolom, hogy amikor ezt készítenék, messze végiggondolnák, hogy amit most ön mondott, az igaz-e.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés