TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A legutóbbi hozzászólásban Pettkó képviselőtársam elfelejtette az egyenlet egyik tényezőjét is módosítani, vagy legalábbis bevonni a hozzászólásába.
Mi azt támogatjuk, ami benne van egyébként az előterjesztésben, hogy a hívek felajánlásai megduplázódjanak. A forráskivonás akkor nem igaz, Pettkó képviselő úr bizonyára tudja, ha a felajánlások megnövekszenek. Ezért tehát összhangban a Molnár képviselő úr által elmondottakkal, nagyban van a hívekre bízva az, hogy vajon mennyi lesz az egyházak támogatása az 1 százalékból a következő időben. Pontosan mondom, az 1 százalékból; merthogy azt változatlanul állítom, képviselőtársaimmal együtt, hogy hitéleti és szolgáltatásbeli támogatásai vannak.
A nagy költői kérdésre, ami úgy szólt, hogy mi bajunk az egyházakkal, azt kell hogy mondjam, képviselőtársam, az egyházakkal semmilyen problémánk nincs. Persze, ön természetesen a kérdésében a keresztény egyházakat értette ebben a kérdésben, és nem másokat, velük sincs igazán problémánk. Természetesen minden egyházi közösségnek, minden egyházi személyiségnek el kell vállalni a vitát, ha politikai terepre téved, akkor bizonyára lesz bajunk egymással. De hát aki politizál, az általában vállalja is azt, hogy a politika az ellentétek és a konfliktusok terepe. Akkor lesz nyilvánvalóan konfliktusunk elvi alapon.
Azt azonban szeretném megemlíteni vagy legalábbis kérdezni, hogy abban a nagyvárosban - az enyém is ilyen -, ahol egyházi intézmények is alakulnak, és amiket természetesen több pénzzel támogat a költségvetés, mint az önkormányzatiakat, vajon az önkormányzati intézmények becsukása (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) logikus és indokolt-e.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés