ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit lehet, hogy ünneprontó leszek, mert noha elismerem azt, hogy itt bizonyos igények találkoztak, de azért látok ezekben a módosításokban bizonyos kérdőjeleket, amire szeretném mindenképpen fölhívni a figyelmet. Tudom jól, hogy az Országgyűlésnek ebben a tekintetben gyakorlatilag technikai jellegű feladata van, hiszen az intézmények meghozták a döntéseiket, hiszen egy mellékletet kell gyakorlatilag módosítanunk, azonban mégis azt gondolom, hogy bizonyos kérdőjeleket ezen új intézmény létrejötte kapcsán föl kell hogy vessek.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Vitéz János Főiskola esetében nem érzek problémát, hiszen tényleg egy ésszerű egyszerűsítésről van szó. Azt gondolom, hogy szintén ugyanez a helyzet az IBS esetében, azonban nekem vannak kérdőjeleim az új főiskola létrejötte kapcsán. Annak ellenére, hogy nem teljesen ismerem minden hátterét annak a folyamatnak, ami ebben a tekintetben lezajlott, ami azonban a törvénymódosítás indokolásában van - miszerint a Magyar Akkreditációs Bizottság a Wekerle Főiskolát hányszor dobta vissza az akkreditációs folyamatban, hányszor nem tartotta alkalmasnak, hogy itt egy képzés létrejöjjön -, azt gondolom, hogy kérdőjeleket vet föl. 2003-tól egészen 2006-ig a Magyar Akkreditációs Bizottság komolyan ellenállt ebben az ügyben. A Magyar Akkreditációs Bizottságnak hallgatói oldalról voltam közel két esztendőn át tagja, és tudom jól, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság milyen komolyan végzi a munkáját.
Nekem ebből a törvénymódosításból - és államtitkár úr, győzzön meg, lehet, hogy a főiskola jól fog működni, és bízom benne, hogy megfelelő képzést és megfelelő minőséget tud nyújtani, de nekem ebből a törvénymódosítás indokolásából - az derül ki, hogy a magyar Akkreditációs Bizottság ezt nem akarta támogatni. 2005-ben módosították a felsőoktatási törvényt, és létrejött a Felsőoktatási Regisztrációs Központ. Mi, MDF-esek, akkor is egyébként fölhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a Magyar Akkreditációs Bizottság hatáskörét negligálja, és a Magyar Akkreditációs Bizottságnak, amely szerintem egy szakmailag igen kompetens, jól felkészült szakemberekből álló bizottság, a döntéshozatali helyzetét szűkíti. Ez a Felsőoktatási Regisztrációs Központ végül is az OM, hiszen az OM üzemelteti ezt a központot, az Oktatási Minisztérium javaslatára létrehozásra javasolta a Wekerle Főiskolát.
Azt gondolom, hogy itt nekem kérdőjelek vannak. Bízom benne, hogy ezek a kérdőjelek el fognak oszlani, és természetesen sok sikert kívánok e főiskola működéséhez. Azonban ez a fajta döntési mechanizmus, ez a fajta akkreditációs eljárás az én számomra kérdőjeleket vet föl, és kérdőjeleket vet föl az is, hogy vajon ilyenformán ez a képzés meg fog-e felelni minőségileg a felsőoktatás követelményeinek, vajon valójában ennek a főiskolának a létrejöttével tényleg a minőségi felsőoktatást támogatjuk.
Ugyanilyen, illetve más jellegű kérdőjelek merülnek föl nekem a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem összevonása kapcsán. Tudom jól, hogy itt soproni illetőségű képviselők szólaltak föl, és ha jól sejtem, az SZDSZ képviselője Szombathely esetében is illetékes. Azért annak tudatában vagyok, hogy komoly ellenállás volt Szombathelyen korábban a főiskola integrációja kapcsán. Attól függetlenül, hogy én is azt hiszem, szükség van arra, hogy ezek a főiskolák, egyetemek minél inkább integráltan tudjanak működni, csak attól félek, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem, amely igen széttagoltan működik - hiszen azért nem tudom, tisztelt képviselőtársaim azt tudják-e, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetemnek Székesfehérvárott, Győrött, Mosonmagyaróváron, Sopronban és most már Szombathelyen is van képzése, vannak különböző karai -, azt hiszem, hogy ez önmagában is egy unikum a magyar felsőoktatásban.
Megnéztem most itt hirtelen az interneten, és nem tudom, hogy önök ezt jónak vagy életszerűnek tartják-e; és amikor felsőoktatási reformról beszélünk, akkor arról is beszélünk, hogy az integrációs kérdéseket föl kellene vetni: vajon az életszerű-e, hogy van egy győri egyetem... Győrnek komoly törekvése volt, hogy egyeteme legyen, azonban az Apáczai Csere János tanítói kar nem Győrhöz csatlakozott, ami egyébként életszerű, normális lenne, és a többi felsőoktatási integrációban is ez így történt, hogy Miskolcon, a Miskolci Egyetemen ezek a karok, a különböző karok megpróbáltak egymáshoz csatlakozni, és így jött létre a Miskolci Egyetem, vagy Debrecen, vagy Szeged, vagy Pécs esetében is ez a példa volt. Győrött ezt nem sikerült létrehozni különböző intézményi ellenállások kapcsán. Bizony megnéztem itt most hirtelen a képzési programját az Apáczai Csere János egykori Tanítóképző Főiskolai Karnak, és bizony sok hasonlóságot látok a Berzsenyi képzésével, noha tudom, hogy alapvetően tanárképzésre van az beállva, de az alapképzési szakok tekintetében itt azért lehetnek átfedések.
Nos, nekem a kérdőjelek ott vetődnek föl, hogy vajon képesek lesznek-e ezeket az átfedéseket, ezeket a képzési átfedéseket az egyetemen belül megoldani.
(20.10)
És vajon a Berzsenyi Dániel Főiskola nem veszíti-e el az önállóságát, nem veszíti-e el azt a kivívott tekintélyét, amit ezen a területen elért, és tudják-e integrálni az egységes, új egyetemen belül ezeket a képzéseket? Tudom az előnyöket is, tudom azt, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem keretein belül Szombathelyen is az egyetemi képzésre, illetve az egyetemi tanulmányok folytatására lehetőség nyílik, tudom azt is, hogy ezáltal megnyílik annak is a lehetősége, hogy akár Szombathelyen is valaki doktori képzésekben részt vehessen, azonban mégis ezek a kérdőjelek számomra kérdőjelek maradnak, és azt hiszem, jó lenne, ha ezekre világos válaszokat kapnánk.
Örülök egyébként annak az optimizmusnak és fölvetésnek, hogy nyugat-európai hallgatókat várnak Magyarországra - és főképpen a szomszédos Burgenlandból várunk hallgatókat, remélem, hogy így lesz -, de azért itt a minisztérium képviselőjét kérdezném meg, hogy ma mennyi ausztriai hallgató jár Magyarországra. Halkan jegyzem meg, hogy Ausztriában egyébként egy költségtérítéses tanév egy félévét elvégezni olcsóbb, mint Magyarországon költségtérítéses képzésben részt venni. Tehát erre egyébként jó lenne, ha az Oktatási Minisztérium is figyelemmel lenne, ha tényleg az a célunk és az az elképzelésünk, hogy vonjunk ide nyugat-európai hallgatókat. Vagy mondjuk, nem tudom, hogy ezen kérdés kapcsán fölmerül-e, hogy ma Magyarországon egy nyugati hallgató, ha ide akar jönni, akkor mondjuk, német vagy angol nyelven rendelkezésre állnak-e azok a tankönyvek, azok a segédeszközök, amelyekkel itt a tanulmányait el tudja végezni a hallgató.
Tehát én bízom az optimizmusban, és nagy tisztelője vagyok a soproni egyetemi hagyományoknak és nagy tisztelője vagyok a szombathelyi főiskolának is, csak remélem, hogy ez az integráció nem lesz olyan keserű történet, mint amilyen például a Szent István Egyetem esetében volt több esetben is, ahol hasonló, teljesen széttagolt, különböző székhellyel rendelkező főiskolai és egyetemi karok próbáltak összeállni, és aztán az lett a vége, hogy két év után először Gyöngyös, majd aztán a Kertészeti Egyetem vált ki a Szent István Egyetemből.
Ezekkel a félelmekkel bocsátja az MDF útjára vagy támogatni fogja nyilván ezt a technikai jellegű módosítást, csak azt gondoltam, hogy ezeket a félelmeimet, ezeket az aggályaimat meg kell hogy osszam önökkel. És azt gondolom vagy azt remélem, hogy a minisztérium képviselői is ezeknek a félelmeknek és ezeknek az aggályoknak a tudatában, amelyeket én most itt elmondtam, ezek tudatában tudja támogatni vagy adta az áldását arra, hogy ez a két integráció, számomra kérdéses integráció, tehát a Wekerle Főiskola és a Berzsenyi Főiskola, Nyugat-magyarországi Egyetem összevonása létrejöjjön. Remélem, hogy ezekre az aggályaimra választ kapok az államtitkár úrtól is, meg remélem, hogy az élet azt fogja igazolni, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem esetében tényleg az optimista elképzelések valóra várnak, és tényleg a Wekerle Főiskola is egy színfoltja lesz a magyar felsőoktatásnak.
Ennek reményében azt gondolom, a Magyar Demokrata Fórum is támogatni fogja a törvénymódosítást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés