ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A felsőoktatási intézmények különlegesen fontos, kiemelt jogállását, az ezzel járó autonómiát az is jelzi, hogy felsőoktatási intézmények létesítése, megszűnése, átalakítása tárgyában az Országgyűlésé a végső, a döntő szó.

A felsőoktatási törvény 1. számú melléklete tartalmazza a felsőoktatási intézmények felsorolását. Ez azt is jelenti, hogy a kormánynak nemcsak lehetősége, de egyben kötelessége is, hogy a felsőoktatási törvény alapján megalakult és akkreditáción átesett, vagy éppen a fenntartók, vagyis az intézmények döntése alapján átalakulást kezdeményező intézmények esetében a változást az Országgyűlés elé terjessze, és ehhez az Országgyűlés jóváhagyását kérje. Erre a mai napon összesen négy, felsőoktatási átalakulás, új intézményalakulás vagy névváltozás esetében kerül sor.

Ezek közül talán az első a legegyszerűbb. Az ISB Nemzetközi Üzleti Főiskola névváltozást kezdeményezett, ehhez kéri az Országgyűlés hozzájárulását. A másik három eset azonban tartalmi és érdemi változást jelent. Ezek közül az első az Atalanta Európai Üzleti Közhasznú Társaság kezdeményezése, amelyik 2003. június 26-án, tehát immár négy éve nyújtotta be kezdeményezését a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola létrehozása tárgyában.

A főiskola alapításával kapcsolatos dokumentumok, az ezzel kapcsolatos kezdeményezések megjárták a felsőoktatás összes illetékes fórumát. Ez a főiskola átment az akkreditáció összes fázisán, és az Akkreditációs Bizottság támogatásával került a kormány elé. Majd a kormány ennek alapján javasolja a főiskola 1. számú mellékletben való megjelentetését.

Természetesen feltehető az a kérdés, hogy szükség van-e újabb főiskolára, szükség van-e újabb intézményre, azonban azt kell elmondanunk a Háznak, hogy ebben a kérdésben a kormánynak nincs mérlegelési jogosultsága, nincs mérlegelési lehetősége. Ha egy fenntartó és általa alapított intézmény megfelel a szükséges feltételeknek, a jogi és a szakmai feltételeknek, akkor az Országgyűlés elé kell terjesztenie a kormánynak ezt a javaslatot. Hozzá kell tennem, hogy ebben az esetben minden feltétel rendben van, ez az intézmény minden szükséges lehetőséggel rendelkezik.

Arra, hogy a szakmai színvonal megfelelő legyen, a Magyar Akkreditációs Bizottság által lefolytatott eljárás és az ebben született döntések jelentenek garanciát. Azt mindenképpen fontos elmondanom, hogy ez az intézmény természetesen nem válik jogosulttá költségvetési támogatásra, költségvetési garanciákra, tehát nem aprózódnak el a költségvetési források az új intézmény létrehozásával. Bizony itt az alapítók vállalnak kockázatot. Akkor lesz ez az intézmény eredményes és sikeres, hogyha képes arra, hogy a hallgatók befizetéséből, a hallgatók által fizetett díjakból fenntartsa magát.

Két esetben már létező intézmények között került sor összeolvadásra, átalakulásra, ennek a technikája különböző. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fenntartója, illetve az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mint a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola fenntartója döntött úgy, hogy a két intézményt 2008. január 1-jével összevonja, mégpedig úgy, hogy jogi értelemben a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola beolvad a Pázmány Péter Egyetembe.

Az integráció, az egyesülés lényege az, hogy azok az erőforrások, amelyek a két intézményben jelen vannak, hatékonyabban érvényesülhessenek. Az a fenntartói szándék, hogy ilyen módon a magyar katolikus felsőoktatás legnagyobb intézményének megerősítésével, új profilok megjelenésével tovább erősödjön ez a fajta felsőoktatási tevékenység.

Van két olyan felsőoktatási intézmény, ahol egyesülésről döntöttek az intézményi tanácsok. Ezek állami intézmények, tehát itt a fenntartó jogosítványai korlátozottak. Itt maguk az intézmények vannak abban a helyzetben, hogy dönthetnek ilyen típusú összeolvadásról. Ez a Nyugat-magyarországi Egyetem, illetve a Berzsenyi Dániel Főiskola; az előbbi soproni, az utóbbi szombathelyi székhelyű.

Azok a képviselőtársaim - és látom, hogy szép számmal vannak a teremben -, akik a térségben élnek vagy ismerik a felsőoktatást, tudják azt, hogy régóta folytak olyan tárgyalások, régóta folytak olyan tapogatózások, amelyeknek az volt a célja, hogy a két intézmény között erősebb integráció jöjjön létre. Ilyen módon egy olyan, szinte minden tudományterületet lefedő intézmény jöjjön létre, amelyik az országnak ebben a régiójában is teljes felsőoktatási szolgáltatást tud nyújtani a hallgatóknak, és ugyanolyan tudományos centrum, ugyanolyan fejlesztési centrum is lehessen, mint más városok intézményei.

Azt fontos elmondani, biztosan ez is érdekli a térségben élőket, hogy ugyanakkor olyan megoldás született, amelyikben a szombathelyi karok is megőriznék autonómiájukat vagy autonómiájuk egy részét az egységes intézményben, a Savaria Egyetemi Központ keretében. Úgy tudjuk, az az információnk, hogy miközben persze a tárgyalást, az egyesülési folyamatot sok vita kísérte, és sokfajta megoldandó kérdés volt, eközben a végeredmény mindkét egyetem, és ami legalább ennyire fontos, az adott térség, az ottani városok, vezetők, vállalkozások támogatását is élvezi.

Hadd mondjam el azt, hogy miután magam is nyomon követtem ennek a tárgyalási folyamatnak bizonyos elemeit, bizonyos részeit, a kormányzat részéről is csak üdvözölni tudjuk azt, hogy nyilván sok kompromisszummal, de egy olyan megoldás alakult ki, amelyik reményeink szerint mindkét intézmény vagy korábbi intézmény számára a versenyképesség javulásával jár, és ugyanakkor a térség számára, az ott élő hallgatók és a térségi környezet, a városok, a vállalkozások számára is jobb minőségű szolgáltatást, jobb minőségű lehetőségeket jelent.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalóan tehát azt tudom elmondani, hogy mind a négy változásra a jogosult intézmények felhatalmazott tanácsainak, illetve fenntartóinak döntése alapján, a jogszabályok betartásával, a szükséges akkreditációs követelmények teljesítésével kerül sor. Ennek következtében azt kérjük az Országgyűléstől is, hogy ezeket a változásokat támogassa, adjunk zöld utat ezeknek a felsőoktatási intézményeknek és annak a fajta fejlődésnek, amelyik az intézmények akaratából, az intézmények és az alapítók szándékával összhangban következik be.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu