ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni a vitában részt vevő képviselőtársaimnak azt, hogy ma egy valóban szakmailag rendkívül fontos és értékes vitát folytathattunk le, hiszen ebben a vitában érintettünk több olyan kérdést, amely túlmutat a konkrét kérdésen is. Ezt fontosnak és lényegesnek tartom, hiszen ezeket a folyamatokat, amelyek zajlanak a felsőoktatásban, érdemes tágabb összefüggésben is figyelni, és ha megengedik, majd néhány ilyen összefüggésre is röviden kitérnék.

Azonban először hadd válaszoljak Almássy képviselő úr két felvetésére. Az egyik felvetés arra vonatkozik, hogy a Wekerle Főiskola esetében az akkreditációs bizottság által kiadott jóváhagyás mennyire megbízható, hiszen elutasítások előzték meg. Egyrészt a képviselő úr számára is természetesen rendelkezésre áll a teljes dokumentáció, és ezt örömmel bocsátjuk rendelkezésre. A képviselő úr valóban részt vett ebben a munkában, tehát bizonyosan értékelni és érteni tudja ezt a dokumentációt. Azokat a hiányosságokat a főiskola kijavította, amelyeket az akkreditációs bizottság jelzett. Ugyanakkor most már alkotmánybírósági döntések és a felsőoktatási törvény is világossá teszi, hogy a minőség megítélése, az erről való döntés kizárólag az akkreditációs bizottság joga. Sem a kormánynak, sem az Országgyűlésnek nincs lehetősége arra, hogy ezt felülbírálja - hozzáteszem, oka sem -, mert egyetértek a képviselő úrral abban, hogy az akkreditációs bizottság az utóbbi időben bizonyosan ezt a munkát olyan körülmények között végzi, amely garanciát jelent arra, hogy ezek a döntések szakmailag is megalapozottak legyenek.

Ami a Nyugat-magyarországi Egyetemet illeti, itt valóban egyfajta hálózatos intézményi modellről van szó. Én ezzel a modellel szemben nem vagyok elutasító - szemben képviselő úrral -, úgy látom, hogy számos olyan helyzet és szituáció van, ahol jól működnek ilyen típusú, több székhelyen működő intézmények. Valójában azt látom, hogy ez az egyetemi fejlődésnek egy iránya, nemcsak Magyarországon, hanem a világ számos területén, ahol egyfajta együttműködési háló alakul ki, egyszerre biztosítva azt, hogy megfelelő szakmai színvonal és megfelelően erős kapacitásnövelő intézmény mögött ugyanakkor helyben legyen, a helyi igényeket figyelembe vegye ez a fajta képzés.

Azt látom és tudom, hogy ebben az érintett intézmények vezetői is nyitottak, hogy ugyanakkor az új intézmény és a győri Széchenyi István Egyetem közötti szakmai együttműködés megerősítése, a kapacitások összehangolása itt is szükséges lesz. De úgy tudom és úgy látom, hogy ebben az intézmények vezetői is nyitottak, és folynak ilyen típusú tárgyalások, mint ahogyan más vonatkozásban a Pannon Egyetemmel való együttműködés is jónak ígérkezik. Azt hiszem, az új intézmény létrejötte ebben is új, erősebb együttműködési pozíciót teremt az érintettek számára.

Ami a Firtl képviselő úr és részben Almássy képviselő úr által is említett összefüggéseket érinti, ezek közül néhányra hadd térjek ki. Azt gondolom, nyilvánvaló módon természetesen a bolognai folyamat indukálója, kiváltója ezeknek a típusú erősödő együttműködéseknek. Hiszen ha azt akarjuk, hogy az intézmények a mesterképzésben jelen legyenek - és erősen legyenek jelen -, ehhez szükséges az, hogy minél több területen tudjanak tudományos tevékenységgel, tudományos erővel, adott esetben képzett oktatókkal megjelenni, erre jó lehetőséget teremt mindkét intézményi összeolvadás.

Hasonlóképpen, pont a pedagógusképzés területén - amely sokunkhoz közel álló és fontos terület - mindkét esetben arról van szó, hogy ilyen módon jön létre olyan felsőoktatási intézmény, amely a pedagógusképzés minden területén jelen van, minden területén képes arra, hogy kihasználja a szinergiákat, azokat a közös lehetőségeket, ahol egyébként nagyon értékes pedagógusképző műhelyek együttműködése alakulhat ki: az Apáczai és a Berzsenyi együttműködésében, hasonlóképpen a Pázmány és a Vitéz János Főiskola együttműködésében. Ezek olyan fejlődést tesznek lehetővé, amely a különálló intézményeknél talán kevésbé volt ennyire erős. Teljesen világos, hogy a pedagógusképzés jövője olyan típusú kínálatok megjelenésében van, ahol megfelelő módon tudunk egy minőségi pedagógusképzés irányába elmozdulni. Hiszen sajnos nemcsak a pedagógus szakra jelentkező hallgató kevés, de bizony azt is látjuk, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt a közoktatás pedagógusigénye is kevés. Azt gondolom, ebből a szerencsétlen szituációból előnyt kell kovácsolni, el kell érnünk azt, hogy a pedagógusképzés újra presztízsképzés legyen, akár az óvónő- és tanítóképzésben, akár pedig a tanárképzésben. Szerintem itt olyan intézmények jönnek most létre, amelyek képesek jó minőségű, színvonalas, magas presztízsű képzést nyújtani a pedagógusképzés minden területén.

Ami a háttér biztosítását illeti, nyilván ez komoly vita. Úgy látom, hogy a felsőoktatás azon kevés területek közé tartozik, ahol költségvetési garanciát tudtunk állítani a finanszírozás mögé, és ahol a hároméves megállapodások rendszerével éppen abban a háttérben - tehát a kutatói bázisban és az egyéb háttértevékenységben is - egy állandó bázist fogunk tudni az intézmények mögé állítani. Nyilván természetesen itt is az a helyzet, mint nagyon sok területen, hogy több pénzt is fel lehetne jól használni, de azt látom, hogy a rendelkezésre álló keretek, feltételek között a felsőoktatás számára jó finanszírozási feltételeket tudtunk teremteni.

Abban egyetértek a képviselő úrral, hogy a képzési hozzájárulás önmagában nem jelent nagyon jelentős bevételt. Ez persze keveset számít, sokkal fontosabb a rektori konferencia vezetőinek állásfoglalása, akik éppen ma hoztak nyilvánosságra egy olyan állásfoglalást, amely világossá teszi, hogy a felsőoktatási képzési hozzájárulás - ellenzéki képviselőtársaim szóhasználatában: a tandíj - célja nem a bevételszerzés, hanem a hallgatók érdekeltté tétele a minőségi munkában, a hallgatók érdekeltté tétele abban, hogy egyébként érdemi munkát, érdemi tevékenységet végezzenek az egyetemen. Valóban lehetnek olyan negatív hatások, amelyeket a képviselő úr említett. Az ösztöndíjrendszer, a hallgatói támogatási rendszer átalakításával és a felsőoktatási törvényben lévő mentességek kiszélesítésével éppen ezeket a negatívumokat szeretnénk kivédeni, de ez egy messze vezető vita, amelyet még bizonyára számos módon fogunk vívni.

Végül nagyon örülök, és nagyon fontosnak tartom, hogy több képviselőtársam is szóba hozta azt a lehetőséget, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem a nemzetközi piacon is versenyképes lehet, versenyképes szolgáltatást nyújthat. Ennek vannak hagyományai mind nyelvi feltételekben, mind pedig az intézmények tudományos színvonalában, különleges képzési területeiben.

(20.30)

Almássy képviselő úr, azt hiszem, itt talán téved, mert ő az államilag finanszírozott hallgatók által fizetett képzési hozzájárulást veti össze a magyar költségtérítéses hallgatókkal. Ausztriában minden hallgató képzési hozzájárulást fizet. Hozzá kell tennem, hogy szemben a korábbi helyzettel, Ausztriában is egyre inkább felmerül az a lehetőség vagy az igény, hogy ne tegyék korlátlanul lehetővé az államilag finanszírozott, bár hozzájárulás-fizetéshez kötött képzésben való részvételt. Kevésbé bonyolultan: vélhető az, hogy például Ausztriában is egy egyre jelentősebb igény fog keletkezni arra, hogy jó minőségű, nyelvileg megfelelő és megfizethető képzésben vehessenek részt a hallgatók, és erre ez az egyetem kiváló lehetőséget kínálhat.

Összefoglalóan is azt tudom mondani, hogy a magyar felsőoktatásban benne vannak azok a belső potenciálok, amik egy most kialakuló európai felsőoktatási térségben is versenyképessé tehetik ezt a felsőoktatást, ezért van szükség azokra a fejlesztésekre, amelyek különböző formákban, de megvalósulnak a felsőoktatásban. Az sem titok, hogy éppen a Nyugat-magyarországi Egyetemen is jelentős kollégiumi férőhelybővítésre és oktatási épületek bővítésére került sor éppen azért, hogy épületeiben is versenyképes lehessen ez az intézmény. Ezért van szükség arra is, hogy olyan intézményi struktúra alakuljon ki, amelyik vonzó lehet, és a tudományos eredmények, a tudományos erők, a szaktudás egyesítésével szakmailag is megfelelő színvonalú képzést tudjon nyújtani.

Azt tudom mondani, hogy ma a magyar felsőoktatásnak nagyon komoly lehetősége van abban, hogy ezen az európai felsőoktatási piacon, egységes európai felsőoktatási térben egy vonzó, hallgatókat vonzó intézményi kínálatot nyújtson, és azért üdvözlöm most is az intézmények döntéseit, az intézmény fenntartóinak a támogatását, mert azt remélem, hogy az újonnan kialakuló intézményi struktúra ehhez a sikerhez segíti hozzá a felsőoktatásunkat és ezeket az intézményeket.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu