DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Néhány dolgot szeretnék még ide, a tisztelt Ház elé hozni azokból a kételyekből, amelyeket a Tisza-völgy önkormányzatai fogalmaztak meg a törvény módosításával kapcsolatban.

Az egyik ilyen, amit nehezményeznek, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban nem szerepel a tározók és a kapcsolódó főbb beruházások megvalósításának konkrét ütemezése, ahogy itt az előbbiekben is elhangzott, ehhez csatlakozni szeretnék. Tehát feltétlenül valamiféle kísérletet kéne tennünk arra, hogy egy belátható ütemezése történjen meg a tervnek.

Ha egy másik megjegyzést szabad ide hozni, jóllehet, a törvényjavaslat 1. §-a utal a komplex megvalósítás elveire, a szűkös források bizonytalanná teszik az elsődleges fontosságú árvízvédelmi beavatkozásokon túl megvalósítandó beruházások finanszírozását és megvalósítását. Úgy tűnik a tervből, vagy a módosítás alapján úgy látszik, hogy az árvízvédelmi közvetlen beruházásokon, gátépítéseken túl szinte alig marad tervezhető forrás. Itt azt szeretném kiemelni, amit a későbbiekben az önkormányzatok szövetsége is megfogalmaz, amikor azt mondja, hogy a VTT komplex megvalósításáért szintén felelős Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakpolitikájában a tájgazdálkodás, tájhasználatváltás ösztönzése szintén alacsony prioritást képvisel. Én ezt talán nem mondanám, hogy alacsony prioritást képvisel, de annyit mindenképpen mondanék, hogy az ehhez kapcsolódó források, amelyeket az Új Magyarország vidékfejlesztési program tartalmaz, bizony meglehetősen szűkösek ahhoz az elváráshoz képest, amit ezen a területen fel kellene használnunk a Vásárhelyi-terv agrár-környezetgazdálkodási, vidékfejlesztési típusú végrehajtásához.

Hogy csak néhány példát hozzak ide, a vizes élőhelyek kialakítása szerepel ugyan mint lehetőség az Új Magyarország vidékfejlesztési programban, de évi 1,3 milliárd forintos kerettel az egész országra, az összes vizes élőhelyre, a halgazdálkodás meglévő kapacitásaira is. Vagy az agrár-környezetgazdálkodási intézkedésektől is sokat vár a földhasználati szerkezetváltásban a program ahhoz képest, mint amennyi forrás rendelkezésre áll, az egész országra 44 milliárd forint az összes agrár-környezetvédelmi intézkedésre rendelkezésre álló forrás, és ez gyakorlatilag hét évre, de legalábbis 2009 végéig lekötött forrásokat jelent. Tehát nem hozzáférhető külön a térségben élő emberek számára ez a forráskeret. Ezért bizonytalan a finanszírozás tervezhetősége az emberek oldaláról, akik ott élnek. Valószínűleg nem lehet megúszni, hogy az állam, a költségvetés az eredeti terveknek megfelelően, azon túl, amennyit ezek az európai programok mint önrészt megkívánnak, a programhoz kötötten is forrásokat különítsen el a végrehajtáshoz.

Azt hiszem, hogy ezt a polémiát az általános vita során lefolytattuk, és azt gondolom, érdemes lenne meggondolni, hogy legalább jelzés értékkel a költségvetés vegyen részt a Vásárhelyi-terv finanszírozásában, azon túl, amit a társfinanszírozási igények e tekintetben felvetnek.

A komplexitás mellett érvelnek azok az intézkedések, és az erre vonatkozó módosító javaslatainkat is ezért fogalmaztuk meg, amelyek az utóbbi időben születtek, és erősítik az európai folyamatokban is a komplexitás iránti törekvéseket. Az árvízi direktíva, amelyet az Európai Unió Magyarországra is kötelezően vagy ajánlásként megfogalmazott, a vízkeret irányelv, a vízgyűjtőgazdálkodás-tervezés mint európai program nem egyszerűen árvízi védekezési feladatokat ír elő. A tiszai árvízi szabályozás a Kárpát-medencében, volt egy ilyen NKFP program, ami megvizsgálta részletesen a lehetőségeket, és feltárta a komplex megoldások lehetőségeit, tudományosan alátámasztott vizsgálatokkal.

Tudjuk, hogy sokkal jobb megoldás egy komplex megoldás, mint ha egy elemét kiragadjuk az árvízi védekezésnek, és azzal próbálunk foglalkozni. Hogy már olyan programokat ne is mondjak, mint a VAHAVA, ami a klímaváltozásból fakadó problémákat gyűjti össze, vagy a LEADER-program maga, ami pedig a helyi kezdeményezésekre vonatkozik, ahol valóban szintén a komplex fejlesztési programok irányába kéne mennünk, ahelyett, hogy egy elemet kiragadunk. Ezek mind-mind a Vásárhelyi-tervnek a komplexitás irányába történő továbbmozdítását indokolnák.

Még egy kétpercesben szeretném majd összefoglalni a fő indokokat, amelyekkel a módosító indítványainkat alátámasztjuk, és amelyek az önkormányzati szövetségtől érkeztek. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy ezek a módosító indítványok tulajdonképpen a Tisza-völgyben élők módosító indítványai, és én pusztán arra a szerepre vállalkoztam, hogy megpróbálom ide hozni a Ház elé az általuk megfogalmazott problémákat, kérdéseket.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu