DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár úr is pontosan tudja, hogy nem a Tudományos Akadémia ellen irányul ez a támadás, és azt is tudja, hogy költségvetés nélkül adták át a köztestületnek ezt az állami feladatot. Nincs az az intézet, amely ezt a saját költségvetéséből fenn tudná tartani, ezért valószínűleg komoly veszélybe kerül az a nemzeti örökségünk, amely a génbankkészleteinket jelenti, ami a mezőgazdaság megújításának a feltételeit adja.
Ami pedig a Life-pályázatot illeti: bizonyára értesült róla, államtitkár úr, vagy ha nem, akkor elmondom, hogy az ön munkatársai kategorikusan visszautasították a Környezetvédelmi Minisztérium megkeresését, amelyben egy közös pannon magbank létrehozására tettek javaslatot, és azt mondták, hogy az intézetnek el kell hagynia a tápiószelei ingatlant. Kedves államtitkár úr, valószínűleg ingatlanspekuláció áll a háttérben, ami már nemegyszer előfordult ebben a kategóriában.
Elfogadhatatlan az ön válasza, ezért arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a súlyos kérdést megvitatandó ne fogadják el az államtitkár úr válaszát, hogy a bizottságok tudják ezt a valóban nemzetbiztonsági kérdést megtárgyalni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés