DR. JÁNOSI GYÖRGY, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban így van, ahogy Cser-Palkovics képviselő úr elmondta, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában nem alakult ki többségi álláspont az előterjesztést illetően, sem az általános vitára való alkalmasság, sem a támogatás tekintetében. Szavazategyenlőség jött létre a támogató, illetve az ellenző vagy tartózkodó szavazatok között, ezért valóban az a helyzet, hogy a bizottság nem támogatta az előterjesztést, így a parlament legnagyobb pártjának képviselőjeként én most kisebbségi véleményt vagyok kénytelen elmondani, mert a bizottságban egyedül a Szocialista Párt képviselői voltak azok, akik támogatták az előterjesztést.
Számszaki, pénzügyi, költségvetési, szakmai szempontból teljesen rendben valónak találjuk a zárszámadást - efelől kétség a bizottság ülésén sem merült fel -, megfelel az előírt szakmai kritériumoknak az előterjesztés. A probléma arra a vitára vezethető vissza, amely immár 8-9 éve tart a parlamentben, és amelynek az igazi oka a médiatörvény nem megfelelő szabályozására vezethető vissza.
Hogy mindenki értse, miről van szó: az Európai Unió elvárásainak megfelelően a médiatörvényben garantált, kiszámítható, átlátható finanszírozási feltételeket kell teremteni az ORTT számára, hogy biztosítható legyen a testület függetlensége. A médiatörvény megalkotása után néhány évvel azonban kiderült, hogy nincs igazán összhang az ORTT számára automatikusan biztosított költségvetési források és az ORTT számára előírt feladatrendszer között, magyarul: a mindenkori működésre kevés a törvényben előírt forrás.
(19.10)
Ezért, még egyszer mondom, már a médiatörvény elfogadása után néhány évvel azzal a problémával szembesült a mindenkori Országgyűlés, és azzal a problémával szembesült a mindenkori kormány - nem győzöm ezt hangsúlyozni, mert itt kormányciklusokat átívelő problémáról van szó -, hogy vagy megsérti a médiatörvény előírásait, megsért feles törvénnyel egy kétharmados törvényt, vagy pedig nem teremti meg a hatóság működésének normális feltételeit, aminek következtében működésképtelenné, bénává válhat a törvény által létrehozott testület. Ebben a vitában a mindenkori kormányoldalon lévők mindig elmondják, hogy fontosabb a testület működésének biztosítása, és próbáljuk meg majd a médiatörvényt módosítani, míg az ellenzék általában, főleg az utóbbi éveket tekintve azzal érvel, hogy nem szabad megsérteni költségvetési törvénnyel egy kétharmados törvényt.
Azt hiszem, valóban itt az ideje annak, hogy rendezzük ezt a problémát. Itt az ideje, hogy amit eddig, 8-9 éven át nem sikerült, mármint hogy módosítsuk közös erővel, kétharmados többséggel a médiatörvényt, arra talán most, az előttünk álló időszakban lesz esély, hiszen ötpárti tárgyalások folynak, közelednek az álláspontok, minden remény megvan arra, hogy jövőre megalkothat egy vadonatúj médiatörvényt az Országgyűlés, és ebben bizony rendezni kell ezt a problémát, rendezni kell a médiahatóság költségvetési működési feltételeit.
Az az álláspontunk, hogy a probléma nem most keletkezett, amikor a zárszámadásról vitatkozunk, hanem amikor annak idején elfogadtuk az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetését. Akkor is lefolytattuk ezt a vitát. De aki akkor többségben megszavazta ezt a költségvetési törvényt, annak most, azt gondolom, kutya kötelessége a zárszámadást is megszavazni, hiszen ez a többség adta meg az átcsoportosításra a felhatalmazást.
Ezért mindenféle aggálya ellenére a szocialista frakció és a bizottság szocialista képviselői támogatják az előterjesztést, és a szavazás során támogatni fogják az ORTT zárszámadásának elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés