DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Számtalan apró technikai módosító indítványt nyújtottam be az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ezzel is szerettem volna érzékeltetni azt, amit az általános vitában is megfogalmaztam itt a plénumon, nevesen, hogy válasszuk érthetően és egyértelműen külön a dolgokat. Az egyik oldalon van a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló program, a másik oldalon van - és ezzel foglalkozunk most - az ennek közérdekűségéről és megvalósításáról szóló törvény, illetve jelen pillanatban annak a módosítása. Ezt bizonyos szempontból a program egészéhez képest technikai jellegűnek tekintem én magam is. Ha pontatlanságok csúsztak az előterjesztésbe, azokat - különösen egy technikai törvény esetében - precízen ki kell igazítani.
Természetesen nem gondolom, hogy pusztán csak technikai kérdés a finanszírozás, azt azonban gondolom - és itt némileg vitatkoznék az Ángyán képviselő úr által is idecitált gondolatokkal -, hogy elfogadhatatlan az EU-forrásokra való bazírozása a program végrehajtásának. Nem szeretnék azzal az egyszerű dologgal foglalkozni, hogy az Európai Unió nem egy rajtunk kívül álló valami. Annak a közös büdzséjébe mi is teszünk be, így jogunk van annak a felhasználására vonatkozóan is tervezni, mert egyébként a befizetéseink is vélhetőleg és döntően tervezettek.
De nem feltétlenül erre gondolok, hanem sokkal inkább arra a dologra, amit hiányként fogalmazott meg Ángyán képviselő úr is, nevesen, hogy most folyik a költségvetési törvényjavaslat vitája is. Ebben a költségvetési törvényben a megkezdett árapasztó-tározók befejezésére szóló költségvetési tervek és garanciák benne szerepelnek, továbbá szerepelnek benne azok az előmunkálatok is, amelyek egy későbbi sikeres EU-pályázathoz szükségesek.
De továbbmegyek. Döntően azért tartják elfogadhatatlannak ezt a fajta finanszírozási hátteret, mert így időben elnyúlik a program végrehajtása. A program pontos végét nehéz lenne belátni. A sokszor citált huszonöt év nem olyan idő, hogy addig el kell húzni, hanem nagyon pontosan inkább azt tartalmazza, hogy nem szabad elodázni a megérlelt és elkészült tervek végrehajtását. Azt gondolom tehát, a finanszírozás oldaláról reális az az elképzelés, amit a törvényjavaslat 2. §-a tartalmaz, reálisabb annál, mint hogy fedezet nélkül bármilyen határidőt állapítsunk meg, és utána - mert előbb-utóbb ki fog derülni, ha fedezet nélkül vállaltunk bármit - azt módosítgassuk.
Ezért is lenne fontos, hogy tényleg válasszuk külön a programot és a törvényjavaslatot. Mert egyébként a program és a határidők vonatkozásában léteznek külön dokumentumok, különböző kormánydokumentumok, és ezek nem elérhetetlenek se a térség lakói, se az országgyűlési képviselők számára. A tárcaközi bizottság munkája akár még a honlapon is figyelemmel kísérhető, és az is biztos, hogy rugalmasabban alakítható, semmint adott esetben egy országgyűlési döntés.
S még egy gondolat, ami nem férhetett bele egyetlenegy módosító indítványba sem - nem is lehet, hiszen magához a programhoz kapcsolódik -: a program akkor lesz program, ha, mondjuk így, a forrásgazdák mindegyike a sajátjának tekinti. Ezért is lenne fontos, hogy a kormány - és ez nem a törvényre tartozik - továbbra is fölvállalja, hogy ez zászlóshajóprogram, ehhez persze az is kell, hogy a forrásgazdák - nem kormányzati forrásgazdák, nevesen az érintett regionális operatív programok - is ekként kezeljék saját programjaik kapcsán a Vásárhelyi-terv programját.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés