FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Igen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem akarok visszaélni a bizalmukkal, csak Almássy képviselő barátomnak szeretném elmondani, hogy Kránitz képviselőtársam megfelelően jelezte, hogy szenátusi döntéseknek megfelelően - tehát egyöntetű akarattal - akarja mind a soproni egyetem, mind a szombathelyi főiskola azt, hogy egyesüljenek. Tehát ebben az az anomália, amit ön megfogalmazott, nem létezik. Lehet, hogy valamikor volt, most nincs ilyen. Ezt szerettem volna elmondani, nehogy itt félreértés legyen. Most mindkét fél akarja, és egyöntetűen amellett vannak, hogy ebben az irányban szeretnének menni.
Amikor pedig Nyugat-Európát emlegetünk: én nem mondtam Nyugat-Európát, csak a régiónak azokat a természetes központi helyeit, tehát Sopront és Szombathelyet említettem, amelyek ennek a nyugat-dunántúli régiónak mindenkor is a központi helyei voltak. Annál is inkább, hogy ezer szállal kötődik, és amikor Schengent említettem, pont azért említettem, hát decembertől itt van Schengen, egyszerűbb lesz átjönni a határon, egészen más perspektíva nyílik meg, nemcsak abból a szempontból, hogy mennyibe kerül ott a képzés, hanem egyszerűen lehetőség nyílik azokat az oktatási fakultásokat igénybe venni, amelyeket Ipkovich polgármester úr is megfogalmazott: ami nincs a szomszédban, arra itt a lehetőség.
Amit még nagyon fontosnak tartok elmondani, hiszen azt mondta a képviselő úr, hogy megnézte a laptopján, hogy hol, merre van a Nyugat-magyarországi Egyetemnek kara. Szeretném elmondani, hogy ez idáig mindegyik rendben, együttműködve működött, semmilyen probléma nem merült fel, függetlenül attól, hogy a képviselő úr azt mondta, hogy esetlegesen a Széchenyi István Egyetemhez kellett volna, nem kellett volna... Akkor úgy alakultak a dolgok, de azóta a Nyugat-magyarországi Egyetem rendben működik, semmilyen probléma nem merül fel. Megint csak a képviselőtársamra utalnék, aki tételesen felsorolta azt a fejlődési folyamatot, amelyet az elmúlt időszakban a Nyugat-magyarországi Egyetem produkált, akár kollégiumi férőhelyek vagy bármilyen vonatkozásban, annak létrehozásában, és valóban, ezt a fejlődési perspektívát tudja nyújtani az elkövetkező időben is.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés