KELLER LÁSZLÓ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ORTT-elnök Úr! A költségvetési bizottság úgy, ahogyan az évente rendszeresen ez idő tájban szokott lenni, megtárgyalta az ORTT által elkészített, a 2006. évi költségvetése végrehajtásáról szóló javaslatot, és ezt magáévá téve benyújtotta az Országgyűléshez.
Ezt megelőzően - a költségvetési bizottságot megelőzően - egy, a költségvetési bizottság keretein belül létrehozott albizottságban tárgyaltuk az ORTT zárszámadását, és meg kell mondanom, hogy akkor az albizottságban egyhangúlag támogattuk az ORTT által elkészített javaslat parlament elé hozatalát. Majd a költségvetési bizottságban már ez az egyhangú szavazat csak a kormánypártok részéről volt támogatott, az ellenzék nem támogatta a törvényjavaslat benyújtását, de a költségvetési bizottság többsége jóvoltából most tárgyalhatjuk a javaslatot.
A tisztelt képviselőtársaim megkapták a részletes beszámolót, ezért csak nagyon vázlatosan szeretném jelezni, hogyan alakult az ORTT 2006. évi költségvetésének a teljesítése. Az ORTT 2006-os költségvetése durván 1,5 milliárd forintos kiadással és bevétellel zárult; nem hiánnyal zárta a költségvetését, hanem többlettel. Ha megnézzük azt, hogy az ORTT nemcsak a saját költségvetése felett diszponál, hanem a Műsorszolgáltatási Alap költségvetését is kezeli, amely nagyságrendileg lényegesen nagyobb költségvetési előirányzatot foglal magában, mint az ORTT saját költségvetése - csak azért, hogy a külső hallgatók számára világos legyen, több mint 7 milliárd forintot kezel az ORTT a Műsorszolgáltatási Alapon keresztül -, ez az alap is lényegét tekintve egyensúlyban van. Tehát ahogy jeleztem, a bevétel és a kiadás is a meghaladja a 7 milliárd forintot, kismértékben.
De teljesen természetes, visszatérő témája a költségvetési bizottság ülésének az, hogy a Műsorszolgáltatási Alapból az ORTT bizonyos pénzösszeget felhasznál. Ez 2006-ban 443 millió forint volt. Itt a vitát mindig az váltja ki, hogy vajon költségvetési törvényben rögzített módon felhasználhatja-e az ORTT egy olyan pénzalap előirányzatát, amelyet egyébként kétharmados törvénnyel szabályozott az Országgyűlés. Ez rendre vitatéma volt, és gyakorlatilag a kormánypártok és az ellenzék között a vita lényegét ez az egyetlen tétel jelenti, merthogy 2006-ban is szükség volt kiegészíteni az ORTT költségvetését, mert a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény meghatározta a feladatokat is, rögzítette azt is, hogy egy bizonyos - 4 százalékos - kereten belül kell végrehajtani a feladatokat. De látható, hogy a feladatokat ezen 4 százalékos összegből az ORTT nem tudja teljesíteni, ezért szükséges egyfajta kiegészítésről gondoskodni.
Itt a feles és a kétharmados törvény viszonya az, ami tulajdonképpen rendezetlen.
(19.00)
Én pedig azt mondom ezzel kapcsolatban, hogy ha a Műsorszolgáltatási Alap különböző kiadásainál meg tud lenni a konszenzus a parlamenti pártok között - nevezetesen ott, ahol különböző pályázati pénzek elosztásáról van szó -, és azt tudomásul veszik a politikai pártok ORTT-ben ülő képviselői, akkor én úgy gondolom, hogy konzekvensnek kell lenni abban is, hogy az ORTT működését biztosítsuk költségvetési kereteken belül. Sajnos, ez a konszenzus mind a mai napig nem tudott megteremtődni, ráadásul a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője is a kulturális bizottsági ülésen úgy nyilatkozott, hogy ezt a fajta támogatáskiegészítést nem tudja támogatni. Erről majd nyilván a kulturális bizottság képviselői fognak szólni.
Itt érdemes egy fél pillanatra megállni, mert a költségvetési bizottsági vitában is az ellenzéki képviselők ezért a kialakult helyzetért gyakorlatilag a kormányt teszik felelőssé. Én azt nagyon határozottan szeretném rögzíteni, hogy lehet sok mindenért adott esetben kritizálni a kormányt, de éppen az ORTT költségvetésének az ilyetén alakulásáért és a zárszámadás teljesüléséért, azt lehet mondani, hogy közösen itt, a parlamenti padsorokban ülők vagyunk a felelősek. Tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy a kormányzat e tekintetben nem megfelelően jár el, hiszen a kormányzat az ORTT költségvetését kívülről szemléli, nem mond véleményt, ezért gyakorlatilag a költségvetési törvényjavaslat elfogadásáért, illetve a zárszámadásért is a mi felelősségünk áll fenn. Ha a hatályos törvényt, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt nem sikerült konszenzussal olyan módon módosítani, hogy az vagy adjon kevesebb feladatot az ORTT-nek, vagy biztosítsa a szükséges kiadási előirányzatot, akkor bizony nincs értelme azt mondani, hogy a kiadások egyik soránál én egyetértek azzal, hogy legyen bizonyos átrendezés, más soránál pedig nem.
Más egyéb vita egyébként a költségvetési bizottságban az ORTT tavalyi költségvetésének a végrehajtásáról nem alakult ki. Ezzel együtt terjesztem a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság nevében az ORTT 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot a tisztelt Ház elé azzal, hogy fontolják meg mindazt, amit előterjesztőként mondtam, és a szavazásnál emelkedjenek felül azon a bizonyos egyetlenegy előirányzaton, és támogassák a benyújtott törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés