ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nekem egy kérdésem lenne az államtitkár úrhoz. Bólintson a fejével, ha ez így van. A légi közlekedéssel kapcsolatos törvény módosítása esetében minden szakmai szervezettel egyeztettek-e? (Dr. Garamhegyi Ábel bólint.) Köszönöm. Tehát úgy tűnik, hogy mindegyik szakmai szervezettel egyeztettek.

Az én fiam kapitányként dolgozik, és naponta elszenvedi tulajdonképpen a légi közlekedésből adódó anomáliákat. Úgy érzem, hogy ma Európában és az egész világon egyre kritikusabban és komolyabban kezelik a légi közlekedés körüli problémákat, és különböző szankciók, különböző besorolások léptek életbe annak érdekében, hogy valóban minden, légi közlekedésben részt vevő, akár állami, akár gazdasági társaság maximálisan betartsa a légiközlekedési szabályokat.

De én is úgy érzem, hogy az Európai Unióban is megfogalmazódott az elmúlt időszakban számos olyan törvény, amelyeket minden kormánynak tulajdonképpen ott, ahol légi közlekedéssel foglalkoznak, át kellett volna vennie. Azt én sem tartom helyesnek, hogy kilenc alkalommal módosítjuk, és mindegyik alkalommal egy-egy kis részt megpróbálunk beemelni, hanem egységesen valóban áttekinteni a nemzetközi iránymutatásokat, fejleményeket. A jelenlegi hazai légi közlekedés és irányítástechnikai rendszerének az összehangolása szükséges, mert vannak katonai és vannak polgári és vannak különböző szállítási tevékenységből adódó különböző eltérések a légi közlekedés területén, ezeknek az összehangolását is mindenképpen meg kellene tenni.

És ha egyszer alkalmazunk, akkor próbáljunk egyszer úgy törvényt beterjeszteni, hogy ezeket figyelembe véve az összes légi közlekedéssel kapcsolatos és annak anomáliáiból adódó esetleges törvénykezést egy kalap alatt próbáljuk meg rendbe rakni. Mert ha állandó jelleggel toldozgatjuk-foldozgatjuk, lehet, hogy az sül ki belőle, hogy attól, amit most meglépünk - a HungaroControltól veszünk el tulajdonképpen feladatkört, és testálunk át más területre, a honvédség, a katonai légi irányítás területére -, nem biztos, hogy korszerűbb lesz maga a törvény. Én még mindig azt mondom, hogy légi közlekedés esetében a katonai és a polgári védelem összehangoltságára van maximálisan a legnagyobb szükség, és itt, ahol a szervezetek együtt tudnak működni, mindegyiknek a teljes rálátás tekintetében kell megadni a lehetőséget arra, hogy azzal tudjon foglalkozni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu