PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nógrádi Zoltán képviselőtársam hozzászólásához szeretnék hozzátenni két-három apró gondolatot.
Egyetértek képviselőtársammal abban, hogy egy volt képviselő esetleges botlása miatt - majd kiderül, hogy volt-e botlás, és ha igen, akkor mekkora - nem lehet az egész civil társadalmat sújtani egy meg nem gondoltan benyújtott törvényjavaslattal.
Nógrádi képviselőtársam érvelt az uniós pénzek, a régiós pénzek és a regionális pénzek tekintetében, hiszen mind a három pályázati rendszerben és mind a három különböző fajta rendszerben eddig azt képviselte minden parlamenti párt, hogy a civil szervezeteket egyre jobban be kell vonni, minél jobban a civil szervezetek véleményét ki kell kérni. Amennyiben ezt így fogadnánk el, akkor ezen alapelv ellen menne az elfogadott törvényjavaslat. Nógrádi képviselőtársam néhány sort ismertetett a több száz civil szervezet által aláírt anyagból. Ez a www.pettkoandras.hu oldalon természetesen egy az egyben olvasható, hiszen a civil szervezetek hozzám ezt eljuttatták, és ezt kitettem a honlapomra. Azóta több észrevétel érkezett a napi olvasóktól.
A másik, amit szeretnék mondani az NCA-törvény kapcsán, hogy az NCA egy hároméves rendszer. Annak idején, amikor az NCA-t elfogadtuk, akkor valójában - igaza van Fogarasiné Deák Valéria képviselőtársamnak -, igen, azon alapelvek mellett fogadtuk el. Azt gondolom, hogy nem lehetünk türelmetlenek egy új struktúra, egy új rendszer kapcsán, ahol a civil szervezetek saját maguk választják meg a képviselőiket. Több mint 130 civil képviselőről van szó. Azt gondolom és azt látom, mint aki az NCA működését természetesen figyelemmel kíséri, hogy maguk ezek a civil kurátorok állítanak fel újabb és újabb szabályokat, pontosan annak érdekében, hogy az esetleges összeférhetetlenségeket minél jobban ki tudják szűrni, és a felmerülő kételyek mindenki számára egyre kisebbek legyenek. Azt gondolom, hagyni kell az NCA-nak, hogy saját maga ezt a kérdést meg tudja oldani, tehát őket ki kell venni a törvény alól.
Köszönöm szépen. (Hock Zoltán tapsol.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés