TUKACS ISTVÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és többségi véleménye alapján az előterjesztést támogatta. A bizottság megállapította, hogy az elmúlt közel két évtizedben nagyon széles körű támogatási rendszer alakult ki, amelyhez szorosan kötődnek és amellyel gyakorta és rendszeresen élnek civil szervezetek is. A bizottság megértette a szabályozás szándékát, hiszen a szabályozás szándéka ebben az esetben az, hogy a civil szervezeteket elválasztva a politikától, megteremtve az egyébként - mint ahogy már az előadó asszony jelezte - az előző napirendi pontban tárgyaltakat, megteremtve ennek a másik támasztékát és másik lábát, elválasztva a politikától a civil szervezeteket, átláthatóvá tegye a szabályozást abban a tárgyban, hogy hogyan pályázhatnak közpénzre, hogyan használhatják azt fel, és milyen szabályok vonatkoznak arra, hogy ez mindenki számára látható legyen, akit ez érdekel.
A bizottság úgy gondolta, hogy főleg költségvetési szemszögből kell minősíteni ezt a kérdést. Kétségtelen azonban, hogy a költségvetést összességében a szabályozás nem érinti, ugyanakkor nagyon szigorúvá teszi a közpénzekkel való bánás lehetőségét, és ez a költségvetési bizottság szerint is közös érdekünk, ebből a szemszögből tehát támogatta az előterjesztést. Ugyanakkor - bár ezt a bizottság tagjai természetesen nem tudhatták előre, most, a plenáris ülés általános vitájának elején derült ki - üdvözlendő az, hogy viszonylag hosszas idő lesz tisztázni mindazokat az aggályokat, amelyek az előterjesztéssel kapcsolatban felmerülnek. Ezek az aggályok azonban kétségkívül annak a helyzetnek az eredményei, amely ezt a sokszínű, nagyon bonyolult, nagyon sokfelé megjelenő, pályázati lehetőséggel élő, megjelenő civil világot közrefogja.
Ezért tehát az előterjesztéssel kapcsolatban nem a gyorsaságnak vagy a nem kellő körültekintésnek, hanem annak a helyzetnek tudjuk ezt be, hogy ebben a szerteágazó problémakörben pontos szabályozást kell adni úgy, hogy közben azért biztosítjuk a működőképességet is, hiszen a költségvetési bizottságban elhangzott vélemény szerint ezek a szabályok mindenki számára fontosak, lényegesek, elfogadhatóak, ugyanakkor a civil szervezetek világában a pályázat után, a pályázati pénzek elnyerése után a működőképességet is biztosítani kell.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság tartózkodó szavazatokkal, de többségében igen szavazatokkal támogatta az előterjesztés általános vitára bocsátását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MDF-es és az MSZP-s képviselők soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés