DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA (MSZP): Köszönöm szépen. Egy kicsit értelmezhetetlen számomra, ha a KDNP egy törvényjavaslatot nem támogat, akkor vajon azt miért módosítja, még ha láthatóan azzal a módosítással együtt sem tudja támogatni.

Azt szeretném egy kicsit értelmezni a képviselő úrnak, hogy habár igazság van abban, hogy nagyon sok megyében egy-kettő vagy kettő-három listás hely van, de miután nagyon sokszor az egyéni mandátumot elnyert képviselők is a listán vannak, azt gondolom, hogy Frankné dr. Kovács Szilvia képviselőtársam módosító javaslatában igenis van értelme az első, illetve adott esetben van értelme még a második ciklusban vagy második részben lévő kvótás helynek is. Akik abban az esetben, ha nem indulnak egyéni képviselőként, bizony csúszhat annyira egy területi lista is, hogy az jelent női mandátumot itt bent a női parlamentben, ami az országos listán is ugyanilyen formában, azt gondolom, hogy női mandátumokat jelenthet. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu