GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Azzal folytatnám, hogy nyilván az ellenőrzéseken túl még egy óriási felelősség van, hogy a fejlesztési programoknál - ahogy a képviselő úr is említette ezt - kiemelt kategóriába soroljuk a zöldség-gyümölcs ágazatot.

Nyilván lebonyolítottuk az első, főleg állattenyésztéssel kapcsolatos pályázati köröket, és most a következő év elejétől következne az elsősorban nagyobb hozzáadott értékű, tehát magasfóliás, üvegházi és friss zöldség előállításának a támogatása. Valószínű, hogy ebben van nagyobb piaci mozgásterünk, hiszen nagyon nehéz lesz versenyezni déli országok szántóföldi kultúráival, amit egyébként ráadásul európai uniós cégek bonyolítanak, tehát magát a termeltetést is, és még ilyen alapon is nehéz azt mondani, hogy ez nem európai uniós áru.

Tehát úgy gondolom, hogy a fejlesztés és a szövetkezés az, ami ezen a zavaron átsegíthet bennünket. Szerintem ezt az ágazat megértette, hiszen támogatták azt a fejlesztési programot, amit mi eléjük tártunk. Nagyon remélem, hogy ismerve Magyarország déli részének adottságait (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), sikeres programot tudunk a következő három-négy évben végrehajtani.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu