BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vita is hűen tükrözte azt, hogy a 2008. évi költségvetés több sebből vérzik. Nagy a baj, ahogy Babák Mihály képviselőtársam is mondja, és ahogy nagyon sok képviselőtársam fogalmazott a mai nap folyamán. Azt gondoltam, hogy a kormánypárti képviselők sokkal nagyobb vehemenciával és sokkal nagyobb felkészültséggel védik majd a mundér becsületét. Fájó szívvel tapasztalom azt, hogy elnök úrral, államtitkár úrral, jegyző úrral négyen maradtak az ülésteremben. Azt gondoltam, hogy költségvetési vitában egy olyan költségvetést, amelyet a kormányzó pártok alkalmasnak tartanak arra, hogy a magyar társadalom valamennyi rétegét kielégítően szolgálja, a vállalkozások versenyképességét megteremtse, az önkormányzatok normális működési feltételeit biztosítsa, azt sokkal komolyabb előkészítés után, a parlamenti vitában pedig sokkal komolyabb összefogással és nagyobb kitartással védenek.
Úgy gondolom a mai vita láttán, hallatán, egyáltalán nem véletlen az, hogy több mint másfél órát nem használtak fel a kormánypártok a mai vitaidejükből, ők is érzik, hogy baj van ezzel a költségvetéssel, és bár a kormányzati felelősség "összetartja őket", mégis ez az előterjesztés azt bizonyítja, hogy a kormánypárti képviselők részéről is ingadozik ennek a törvényjavaslatnak a támogatottsága. (Babák Mihály: Több mint két órát.) Bocsánat, több mint két órát, így van.
Azt szeretném kérni valamennyi képviselőtársamtól, hogy fontolják meg, és ez többször is elhangzott a vita során, fontolják meg azt, hogy a jó és előremutató szándékkal bíró ellenzéki módosító indítványokat érdemes támogatni, mert az nem a mi saját képviselői munkánk értékelését adja csupán, hanem a mögöttünk álló választói akarat megtestesülését is szolgálja. Ebben kérnék majd együttműködést és közös felelősséget a módosító és a kapcsolódó módosító indítványok szavazásánál.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés