BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés részletes vitája ismét alkalmat ad arra, hogy ki-ki értékrendjének megfelelően a költségvetés mint stratégiai dokumentum üzeneteiről, értékeiről gondolkozzon, véleményt cseréljen. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen előttem szóló képviselőtársaim közül Varga Mihály és az előbb Kuzma képviselő úr is jelentős teret szentelt az állami költségvetésből az oktatást érintő fejezeteknek, s én mindenképpen szeretnék ehhez a gondolkodáshoz csatlakozni.

Előtte azonban el kell mondanom, úgy tűnik, a rendszerváltás óta kialakult az a kultúra, miszerint a költségvetés tervezése a kormányzó oldal felelőssége, és az ellenzéki szerepnek mintegy a kiteljesítését jelentheti az a magatartás, hogy a kormány által benyújtott költségvetést nem támogatja. Ettől függetlenül őszintén mondom, hogy mindig rendkívül nagy érdeklődéssel figyelem ellenzéki képviselőtársaim okfejtését, elemzését, amiből okulva aztán az elmúlt években mindig volt - s bízom benne, hogy ebben az évben is lesz - olyan közös pont, amelyet közös akarattal fogunk a költségvetés jobbítása érdekében elfogadni. A bizottsági munkában máris vannak ilyen közös pontok.

Most azonban inkább a különbözőségre tenném a hangsúlyt. Mind a ketten szóltak - s bizonyára ma még többen is fognak szólni - arról a tézisről, miszerint az állami költségvetésben az oktatási normatívákon keresztül az intézmény- vagy iskolafenntartók számára az állam milyen forrásokat ad, és hogy ezek a források tendenciáját és célját tekintve elegendőek vagy nem. Bizonyára mint mindenben, itt is lehet felszínesen fogalmazni, forintokat forintokkal összehasonlítani, és lehet tartalmi elemzésből kiindulni. Hallgatom önöket, s önök nyilván igazat mondanak, amikor a normatívák összehasonlításakor azt mondják, hogy a 2006-os bázisévhez képest nem emelkedik - ami sok esetben igaz is -, ugyanakkor viszont az esélyegyenlőség okán - ami nem annyira a szívüknek megfelelő, de nekünk nagyon fontos - én azt mondom, hogy vannak olyan normatívák, amelyek jelentősen emelkednek, s bizonyára nem véletlenül. Többek között ilyen az óvodáztatás.

Egyetértünk abban, hogy az elmúlt másfél-két évtized erőfeszítései ellenére az iskolai esélyegyenlőség vagy esélykülönbség nem mérséklődött, és végképpen nem a kívánságunknak megfelelően. Abban különbözünk, hogy ezek okainak az elemzésekor azt láttuk, ha hozzá akarunk nyúlni ehhez a társadalmi igazságtalansághoz, akkor a szakma, a kutatók, a szakemberek tanácsát fogadjuk el: leghatékonyabban és legeredményesebben az óvodai korosztálynál tudjuk ezt a hátrányt megpróbálni leküzdeni és elindítani. Nem véletlen tehát, hogy az óvodáztatásban az életkor kiterjesztését, az ötéves kortól a hároméves korig való óvodáztatás programját vállaltuk föl, és ennek kézzelfogható bizonyítéka például ennek a normatívának a megjelenése.

Egy másik lényeges dolog - a képviselőcsoportunk és a bizottságunk elnökének a mondandóját ajánlom tisztelettel a figyelmükbe, és azoknak is, akik hallgatják ezt a vitát -: tudjuk, hogy érdekegyeztető tárgyalások folynak az oktatási ágazatot is érintő közalkalmazottak 2008-as bérrendezése területén. Azt is tudjuk, hogy a költségvetés tervezetében erre a célra 40 milliárd forint van elkülönítve. Lehetne olyan költségvetési metódust is választani - lehetne, s ez még előttünk áll -, hogy a megállapodásnak megfelelően a 40 milliárd forintot normatívaemeléssel juttatjuk el a fenntartóhoz, s máris azt tudjuk mondani önöknek, hogy na lám, a normatíva emelkedik. Én magam személy szerint természetesen azt gondolom, ha ezt az utat választjuk, akkor nagyon-nagyon kemény törvényi garanciák kellenek annak érdekében, hogy az erre a célra tervezett pénz valójában minden egyes pedagógushoz, minden egyes közalkalmazotthoz eljusson. De lehet olyan módszert is választani, hogy nem a normatívák emelésében jelenik meg a béremelés kialkudott közös mértéke, hanem egy külön kasszában, és jövőre megint lehet azt mondani, hogy a normatívák nem változtak. Úgy hiszem, hogy amikor egy ágazat állami támogatási rendszerének a megítéléséről gondolkodunk, annak a belső tartalmát mindenképpen érdemes elemezni.

Hadd említsek meg az oktatási területet érintő költségvetési elveink vagy értékeink közül néhányat: a kiszámíthatóság és a garancia. Ezt a két értéket emelem ki, amelyek nyomon követésére néhány példát szeretnék mondani. Az óvodáztatásról már szóltam, amely az esélykülönbség mérséklését célzó egy eszköz, de nem teljes körű. A kiszámíthatóság és a garancia szempontjából lényeges változásnak ítélem azt, hogy ez a kormány a múlt évben döntött úgy először, hogy a közoktatási költségvetésben nem naptári évre, nem január 1-jétől december 31-ig, hanem tanévre kiszámítható, garantált módon állami támogatást tervez. Ez a szakmának, a közoktatásban érintetteknek régi óhaja. Én ezt rendkívül jónak tartom, és ezt kerestem a 2008-as költségvetésben. Önöknek is el kell ismerniük azt, hogy ezek a garanciák megvannak.

Szintén nagyon fontos kiszámítható és garanciális elem - amit viszont nem találtam, ilyen módon nem véletlen, hogy a módosító indítványok egyikét jegyeztem képviselőtársaimmal együtt - az Arany János tehetséggondozó program. Ez azért nagyon jó példa, mert a hátránykompenzációra, a tehetséggondozásra, az esélykülönbség mérséklésére az önök kormánya által kidolgozott kiváló szakmai program fenntartása és bővítése történt meg ebben az évben. Mi úgy látjuk, hogy a költségvetés előttünk lévő tervezete nem ad kellő garanciát arra, hogy ez a program azokon a helyszíneken olyan költségvetési támogatásból működjön, amit egyébként háromoldalú szerződés garantál, hiszen az ebben a programban részt vevő iskolák és kollégiumok pályázat útján nyerték el a támogatást, a költségvetési támogatáshoz háromoldalú szerződést kötött az Oktatási Minisztérium, a fenntartó önkormányzat, az iskola, illetve a kollégium, tehát garanciákkal biztosított költségvetési támogatásunk felhasználásáról szól ez a rendszer.

(13.00)

Éppen ezért én arra kérem önöket, hogy azt a módosító indítványt, amelyet képviselőtársaimmal jegyzünk az Arany János tehetséggondozó program finanszírozásában, támogassák. Azt szeretnénk, ha nem pályázni kéne még erre a pluszpénzre, hanem a szerződésnek megfelelően ezek az iskolák, intézmények, kollégiumok megkapnák.

Szintén nagyon fontos esélykülönbség-mérséklő értékrendünk és a költségvetésben nyomon követhető szándékunk az, hogy szeretnénk a társulásokkal, a szakmai együttműködésekkel a kistelepülések, nagyobb települések iskolái között fönnálló szakmai különbséget mérsékelni. Meggyőződésünk, nekem egyéni képviselői tapasztalatom is, hogy nagyon sok önkormányzat fölismerte, hogy helyben, a saját gyermekei számára akkor tud jobb minőségű oktatást nyújtani, ha társul vagy szövetkezik; például abban, hogy idegen nyelvi tanárt tudjanak alkalmazni, hogy megjelenjen az informatika megfelelő minőségben, és ezt a társulási, szövetkezési szándékot a költségvetésben garantált támogatással a jövőben is meg fogják kapni.

Két olyan dologról szeretnék szólni, amelyekben a felelősségünk jelent meg. Az egyik ilyen a művészeti oktatás területe. Képviselő úr, önnel vitatkozom; számunkra a művészeti oktatás nem egyszerűen kínálatot színesítő forma, mi elfogadjuk azt az érvet, hogy ez nagyon sok esetben személyiségfejlesztő, nagyon sok esetben hátránykompenzáció, nagyon sok esetben tehetséggondozó, nagyon sok esetben nemzeti tudatot fejlesztő, kultúraörökítő oktatási forma. De azért kellett, hogy azzal a felelősséggel szembenézzünk, ami abból következett, hogy ennek az oktatásnak az állami finanszírozása évek óta és a helyi igények elindítottak egy olyan expanziót, hogy Magyarországon ebben a képzési formában ugrásszerűen megnőtt azoknak a nem önkormányzati, nagyon sok esetben magánfenntartói művészeti oktatási intézményeknek a száma, akik persze jól dolgoztak, de megjelentek olyanok is, akik nem azt a minőséget adták, amit ez az oktatási forma egyébként elvár.

Ezért örülök annak, hogy a művészeti oktatási intézmények többsége elfogadta, sőt aktívan kezdeményezte azt a minőségi felülvizsgálatot, aminek az eredményeképpen ma azt tudjuk mondani, hogy azok a művészeti oktatási intézmények, amelyek törvényesen működnek - ez az alapfeltétel, hogy a törvényes működés minden elemével rendelkezzenek - és amelyek jó minőségben kiváló szakmai munkát végeznek, garantáltan kapják meg; önökkel, képviselő úr, egyetértünk, azon dolgozik a szocialista képviselőkből álló oktatási munkacsoport, hogy hogyan tudjuk ezeknek a minősített iskoláknak azt a garantált normatívarendszerét biztosítani, ami a működésükhöz szükséges kiszámítható, egyéb módon. Nem zártuk le ezt a vitát, de ebből az alapértékből nem kívánunk engedni; oda adjunk pénzt, ahol a minőség és a szakmai garancia egyértelmű. Ezzel mi védeni szeretnénk a gyerekeket, a szülőket, akik ezt a formát igénybe veszik, és nem szeretnénk az e területen esetleg kalózokat további támogatásban részesíteni.

A sajátos nevelési igényű gyermekekkel kapcsolatban hasonló a felfogásunk; szükséges a speciális segítség, de ehhez szükséges a speciális szakértelem. Ezért ennek a területnek az átalakítása ennek a két fontos feltételnek a teljesítését szorgalmazza.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

És hát az idegennyelv-oktatás; ha megnézzük és elemezzük ezt a területet, akkor azt kell mondanom, hogy bizony messze vagyunk még attól a helyzettől, amit ha nem is ideálisnak, de reménykeltőnek tekinthetnénk a tekintetben, hogy a fiatal generációnak a nagy százaléka tanuljon meg a közoktatás időszakában egy vagy két idegen nyelvet. De azért ezen a területen a nulladik éves úgynevezett nyelvi előkészítő program beváltotta az elképzeléseinket, ezen a területen expanziót tapasztalunk, szerencsésre sok fenntartó önkormányzat is elindított ilyen programot. Ennek a programnak a kifutó évfolyama viszont növelte nyilván azt a költségvetési szükségletet, amelyet az állami költségvetésből biztosítunk a jövőben is.

S végezetül engedjenek meg a felsőoktatás területére nem részletesen kiterjedő módon egy szintén kiszámítható, garanciális elemet. Én nagyon fontosnak tartom a hároméves megállapodást, amelyben a felsőoktatási intézmények pontosan kiszámítható módon ismerhetik, hogy az állami költségvetésből a harmadik év végére milyen mértékű támogatást kapnak. Ez egy nagyon-nagyon fontos terület. Ezen belül a mai napon is bizottsági ülésen vitattuk többek között a képzési hozzájárulások ügyét, és szeretném ezúton is elmondani, hogy számomra rendkívül nagy öröm, hogy a költségvetési törvénytervezet módosító indítványaival, úgy tűnik - és ehhez kérem az oktatási területen kívüli képviselőtársaim támogatását -, a bizottság támogatta azt a kezdeményezésünket, miszerint a miniszteri ösztöndíjban részesülők - ezek egyébként a határon túlról érkező magyar fiatalok, akik a magyar felsőoktatási intézményekben tanulnak - mentesüljenek a képzési hozzájárulás alól. Én úgy gondolom, hogy ez több mint költségvetési tétel, ez egy rendkívül fontos üzenet és nagyon fontos értékválasztás.

Képviselőtársaim bizonyára nagyon sokan sokféle tartalommal bővítik még ki ezt az indoklásrészt. Én azt kérem, hogy a vita során legyünk tekintettel arra, hogy bizonyára többen követik a parlamenti vitánkat azok is, akik a közoktatásban fenntartók, azok is, akik a közoktatásban érintettek, tényszerű és elemző hozzászólásokkal próbáljuk az ő biztonságukat is, ha úgy tetszik, garantálni, és talán fölösleges riogatással ezt a rendkívül izgalmas időszakot, amikor az első félév hajrájában dolgoznak a pedagógusok, ne nehezítsük mi magunk is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu