DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Ott tartunk, hogy minden rendben van, és nincsen semmiben sem az ellenzéknek igaza, sőt az emberek is mindenhol jól élnek, az intézményekben minden rendben van. Én csak azért akartam erre világosan felhívni a figyelmet, hogy lássák, hogy rossz irányba mennek, mert ne haragudjon, ha 1 millió 500 ezer forintba kerül egy főnek a költsége, és ehhez önök 950 ezer forintot adnak árvaellátásra, ezt nem lehet másképp lefordítani, csak úgy, hogy ezt vissza kívánják építeni, le kívánják építeni. Ez lesz a következménye. Lehet, hogy ön ezt nem tudja, kedves képviselő asszony, de ennek ellenére ez a tény. És elnézést, ha az önök kedves bájbeszélgetésébe én most beletenyereltem, vállalom, igen, én ütközöm azért, hogy az árvaellátásban, a fogyatékosellátásban, a kultúrában érintett dolgozóknak és ott levő szervezeteknek, az igénybe vevőknek, a szolgáltatásban részesülő gyermekeknek és fiataloknak meglegyen a lehetősége. Ha önben a jó szándék valóban megvan, kérem, támogassa ezeket a módosító javaslatokat. Várom segítségét.
Köszönöm szépen. (Közbeszólás: Tudod, mikor kapod meg! - Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés