DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, Font Sándor képviselő úr nem szorul a védelmemre, de miután nincs itt a teremben, hadd jegyezzem meg, hogy egyszerűen leltárt készített a 2006-os évről. És azt hiszem, együtt éltük meg a mezőgazdasági bizottságban is, kedves képviselőtársaim, hogy hányszor tudtunk mi egyetérteni agrárügyekben, és sajnálatos módon a kormányon nem sikerült ezeket az elképzeléseket átvinni. Tehát valószínűleg nem független az agrárium mindattól, ami körülvesz bennünket, és nem független attól a törekvéstől, amit a kormány megfogalmaz a vidékkel kapcsolatban. Ennyit talán érdemes ehhez hozzáfűzni.
Tehát valószínűleg nem szerencsés, ha egy egészen szűk, csupasz területtel foglalkozunk, és nem látjuk a környezetét, mert hiszen ez határozza meg az agrárium és a vidék helyzetét is, akármilyen jó szándéka van adott esetben a mezőgazdasági bizottság kormánypárti képviselőinek; megéltük többször, kedves képviselőtársaim, hogy nem sikerült a kormánnyal elfogadtatni ezeket az elképzeléseket.
Herbály képviselő úr vezérszónoki felszólalásához szeretnék én is egy kérdésben hozzászólni. A képviselő úr a tesztüzemi hálózat adataira hivatkozott, és miután az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója is itt van közöttünk, akár mindjárt meg is beszélhetjük, hogy mit mutat és mit nem mutat a tesztüzemi hálózati adatsor. Bizonyára Herbály képviselő úr is pontosan tudja, hogy a két EUME, a két európai méretegység fölötti gazdaságokat figyeli csak meg, vagyis a legnagyobbakat. (Gőgös Zoltán: Két EUME?) Most a katasztrófa abból következik, ha mi ezekből az adatokból az egész sokaságra vonunk le következtetést. Van 714 ezer szereplője a statisztika szerint az agráriumnak, a tesztüzemi hálózat 84 ezer fölső egységet figyel meg, és ebből vesz egy olyan háromezer-egynéhány mintát, adatot, üzemet, és ezeknek az adatoknak az alapján próbál az egész sokaságra következtetést levonni.
Gyanakszom, hogy a kormány sokszor azért is téved akár jóhiszeműen is, mert olyan adatokra támaszkodik, amelyek csak a legerősebbekre vonatkozó információkat adják, mintha nem is létezne az a másik 600 ezer szereplője a mezőgazdaságnak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés