DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha jól számolom, szeptember óta már háromszor beszéltük meg a pedagógusok óraszámának a kérdését, a zárszámadáskor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének népi kezdeményezése megtárgyalásakor és a költségvetés általános vitájában, de szívesen elmondom még egyszer, végül is repetitio est mater studiorum.
Tisztelt Képviselő Úr! Amikor önök 2001-ben 10 százalékkal megemelték a pedagógusok óraszámát, akkor 10 százalék bérfejlesztést is adtak hozzá. Ez így igaz. 2002-ben a Medgyessy-kormány eltörölte ezt a kétórás többletmunkát - elég rosszul tette, zárójel bezárva -, de nem vonta el a 10 százalékos béremelést, sőt még tett is hozzá, de ezt most ne firtassuk. Most, öt év után be kell látnunk - ilyet is ritkán szokott tőlem hallani -, önöknek volt igazuk, nem tudjuk megúszni a 10 százalékos pedagógusóraszám-emelést, tehát visszacsináltuk. Még egyszer ki kellett volna fizetni a 10 százalékos béremelést, amit önök egyszer már kifizettek, és mi nem vettünk vissza? Szerintem nem.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondja, hogy 2011-ben fog ez a forráskivonás véget érni. Ez nem igaz! 2011-ben a teljesítménymutatóra történő átállás fog véget érni, és még egyszer mondom, a teljesítménymutatónak a világon semmi köze nincs a forráskivonáshoz, a teljesítménymutatóval forrásbővülést is el lehet érni, attól függően, hogy mekkora teljesítménymutatót állapítunk meg. Nem ezen múlik a közoktatás finanszírozása, illetve a közoktatásra fordított pénzek összege, hanem azon, hogy milyen összeget rendelünk hozzá. Az ehhez hozzárendelt összeg valóban - amint azt ma már ötvenkétszer elmeséltük - 29 milliárdot kivont a közoktatásból, 32 milliárddal csökkent a pedagógusok óraszámának emelése miatt a költség, ebből 3 ott maradt, 29-et kivontunk. De ez nem folytatódik, képviselő úr, mert a pedagógusok kötelező óraszámát nem kívánjuk tovább emelni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés