ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én a Herbály Imre képviselőtársam által elmondottakhoz szeretnék hozzáfűzni egy dolgot. Ön beszélt a falugazdászok eredményes tevékenységéről, de ugye, visszaemlékszik képviselőtársam arra, hogy a tavalyi évben, 2006-ban mennyit kellett harcolni azért, hogy ne verjék szét a falugazdász-hálózatot, és volt egy többpárti egyezség abban, hogy ezt 650 főben próbáljuk meg rögzíteni? Annak idején 1300 fő tevékenykedett a falugazdász-hálózatban, és nagy sikerrel, állítom most is, hogy nagy sikerrel.
A másik ilyen dolog, államtitkár úrnak szeretném jelezni, a jelentés kevésbé tért ki az osztatlan közös tulajdon jelenlegi problémáira. 2002-ben a választási kampányban ez egy óriási ígéret volt, hogy meg kívánjuk oldani az osztatlan közös tulajdon rendezését. Sajnos, ez azóta sem sikerült. Itt szeretném kérni államtitkár urat, és a hajlandóság megvan az ellenzék részéről is abba az irányba, hogy keressük meg azt a megoldást, hogy rövid időn belül lehetőleg minél kevesebb forrással, de mégis meg lehessen oldani az osztatlan közös tulajdon jelenlegi óriási gondját-baját, hiszen nagyon sok embert kisemmiznek szabályszerűen, akik az osztatlan közös tulajdon részei. Nálam is voltak olyan állampolgárok, akik jöttek, hogy egyszerűen katasztrofális állapot van. Sőt mi több, mások bérlik a földterületet, egy fillért nem kapnak, és a végén a büntetést mégis őhozzájuk irányítják, ha ilyen esetleg előfordul.
De ugyanígy az erdőterületek osztatlan közös tulajdonában is tapasztalható, hogy szabályszerűen kivágják, kiirtják az erdőket, és magának a tulajdonosnak abszolút semmi köze nincs hozzá olyan értelemben, hogy törvényileg egyszerűen nem tud lépni, nem tud a tulajdoni jogának tulajdonképpen úgy érvényt szerezni, hogy tudja is bizonyítani azt, hogy adott esetben vele szemben milyen kártétel történt.
Szeretném kérni az államtitkár urat, hogy ezen napirend lezárása után tényleg valóban az öt parlamenti párt üljön le, és keresse meg annak a lehetőségét akár egy kétharmados szavazati rendszer kialakításával, hogy ez a helyére tudjon kerülni. (Gőgös Zoltán bólint.)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés