DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, és engedjék meg, hogy néhány szóban a környezetvédelmi tárca költségvetéséhez hadd szóljak hozzá, nagyjából abban a szellemben, amit előzőleg hallottunk Szabó Lajos és Varga Mihály képviselőtársaimtól. Hiszen az elnök úr elmondta a pulpitusról, hogy a részletes vita szabályai szerint szóljunk most itt a parlamentben. Magam is fontosnak tartom ezt, hiszen a részletes vita arról szól, hogy azon módosító indítványokat tárgyaljuk meg, amelyeket a képviselők benyújtottak az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ez így is van rendjén, de engedjék meg, hogy én most egy áttekintést hadd adjak önöknek arról, hogy milyen is ezeknek az indítványoknak a csoportja, amelyek például a mi tárcánkat érintik, hogyan érdemes ezt elhelyezni a környezetvédelmi tárca költségvetésének horizontján, és hogyan érdemes ezt értékelni a költségvetés fényében és tükrében.
Nos, a mi részünkről a most beterjesztett költségvetés egy fordulatot jelent. Fordulatot jelent abból a szempontból, hogy hosszú idő óta először növekszik a tárca költségvetése, méghozzá jelentős mértékben. Erre én személy szerint is büszke vagyok, és fontosnak is érzem ezt az üzenetet, mert nagyon remélem, hogy ebben az a felismerés fogalmazódik meg - kormányoldalról és ellenzék részéről egyaránt, figyelve a módosító indítványokat -, hogy a környezetvédelem ügye kiemelten fontos számunkra. Egyre lényegesebb a magyar társadalomnak ez a kérdéskör, és ez megjelenik itt a parlamentben, megjelenik a költségvetésben, megjelenik konkrét számokban is.
Miről is beszélünk pontosan, hogyha a számokat hozzuk elő? Nos, amikor azt mondom, hogy stratégiai üggyé kell tenni a környezetvédelmet, ez a költségvetési vitában természetesen számokat is jelent. Ha fellapozzák az idevonatkozó fejezetet képviselőtársaim, akkor azt látják, hogy a környezetvédelmi tárca a jövő évben mintegy 17,5 milliárddal több pénzből tud gazdálkodni, mint az előző évben. Ez a 17,5 milliárd forintnyi növekmény közel 23 százalékos növekedést jelent, tehát így 77 milliárd forintról 95 milliárd forintra nő az a forrás, amiből tudunk gazdálkodni. Természetesen ebbe az uniós fejlesztési költségeket is beleszámoltuk, ahogy tavaly ez egyébként ráadásul egybeszámolásra is került.
Nos, ez a 23 százalékos növekedés mindenképpen olyan erős hátteret jelent számunkra, amelyre azt mondhatjuk, hogy igen, a környezetvédelem ügye olyan kiemelt prioritásként szerepel a kormány tevékenységében és munkájában, amelyet az én megítélésem szerint el kell foglalnia a környezetvédelemnek, és az elkövetkezendőkben is miniszterként arra fogok törekedni, hogy tükröződjön a költségvetésben is ez a kiemelt figyelem.
Melyek azok a prioritások, amelyek ebben a költségvetésben megjelennek a mi oldalunkról? Nos, láthatják, tisztelt képviselőtársaim, hogyha megnézik az idevonatkozó javaslatot, hogy az egyik oldalról a zöldhatóságok megerősítése egy fontos célkitűzés, és azt hiszem, ezzel egyetérthetünk ellenzéki oldalról és kormánypárti oldalról is egyaránt. A zöldhatóságok megerősítése - azon hatóságok megerősítéséről beszélek, amelyek az elmúlt években bizony veszteségeket könyvelhettek el, létszámilag és presztízsben is. Nos, az elmúlt időszak fontos környezetvédelmi ügyei közül, hogy például csak a német szemét ügyét és az illegális hulladéklerakókkal kapcsolatos társadalmi indulatokat hadd emeljem ki, hadd támasszam alá ezekkel a jelenségekkel mindazt, ami itt olvasható, hiszen a zöldhatóságok szerepét és anyagi hátterét azért kell megerősítenünk, hogy hatékonyabban tudjunk fellépni az ilyen jelenségekkel szemben. Itt létszámnövekedésről is van szó, illetve a szükséges infrastrukturális háttér megerősítéséről. Biztos vagyok benne, hogy ez jobb munkát is fog eredményezni, tehát ez egy helyes és jó célkitűzés.
Ugyanilyen helyes és jó célkitűzés például a Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos anyagi források megteremtése, ha már itt a költségvetésnél tartunk. Ezt azért érzem fontosnak, és azért szeretném ezt is kiemelni, mert az elmúlt időszakban sokat beszéltünk, vitatkoztunk erről, hogy hol is tart a Vásárhelyi-terv. Tegnap itt a parlamentben szavaztunk is módosító indítványokról azzal a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely itt a tisztelt Ház előtt van jelen pillanatban, és amellyel kapcsolatban remélhetőleg jövő héten dönteni is fogunk. A Vásárhelyi-terv megerősítését jelenti ez a törvényjavaslat, szeretnénk uniós forrásokat is bekapcsolni a tervbe. De az uniós források mellett, főleg az eddig elkezdett beruházások befejezése miatt fontos költségvetési oldalról is megerősíteni mindazt, ami történt. Nos, ezt látjuk itt visszaköszönni a mostani költségvetésben. Tehát ez egy másik fontos prioritás a mi költségvetésünkben.
Úgy látom, hogy a képviselőtársaim érzékelték mindezt, és szeretnék is köszönetet mondani a támogatásukért, és azért is, mert látom, hogy nagyon sok indítványt nyújtottak be a tárca költségvetéséhez; ezt nagyon köszönöm, legyen az ellenzéki vagy kormánypárti indítvány. Viszont hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy úgy érzem, a kölcsönös felelősségtudat, amely bennünk van - függetlenül attól, hogy melyik oldalán ülünk a parlamenti patkónak -, arra kell hogy kényszerítsen minket, hogy természetesen azokat az indítványokat támogassuk mindannyian, én miniszterként mindenképpen erre szeretném felhívni a figyelmüket, amelyek költségvetésileg megalapozottak, és semmilyen körülmények között nem járulnak hozzá a hiány növeléséhez.
Ugyanis a kormánynak - nagyon helyesen - ez az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a konvergenciaprogram keretein belül, de azon túlmenően is a költségvetési egyensúlyt teremtse meg, és a költségvetési egyensúly megteremtése révén a kormányzat komoly eredményeket ért el az elmúlt időszakban. Az előre megtervezett hiányszintet és hiányplafont elérte jelenleg a magyar gazdaság, tovább kell menni ezen az úton, mert a konvergenciaprogram sikeréhez, az euró bevezetéséhez erre szükség is van. Ez az egyik legsikeresebb területe a mostani kormányzásnak, és nemcsak a kormány szempontjából fontos ez, hanem az egész ország szempontjából. Hiszen az országnak sikere lesz, ha sikerül a konvergenciaprogram révén az Unió országain belül abba a klubba tartozni, ahol az eurót be lehet vezetni. Ez a magyar gazdaság és az itt élő emberek sikere egyaránt. Ezért fontos, hogy végigmenjünk ezen az úton. Ezért természetes dolog, hogy most, a költségvetés vitájában azon indítványok mellett kell majd kiállnunk, amelyek a hiányt nem növelik, hanem nagyon szigorúan benntartják ezeken a kereteken belül, amelyeket a költségvetés leír.
Ezen túlmenően - mint mondtam - sokfajta indítvány van, látom itt a vízkárelhárítással kapcsolatban adtak be többen különböző indítványokat, ivóvízminőség-javító programmal kapcsolatban, csatornázással, szennyvízelvezetéssel, az országos kármentesítési programmal kapcsolatban. Ezek mind-mind jó és jó szándékú, jó irányú módosító indítványok; természetesen komoly megfontolás alapján javaslom majd a tisztelt Országgyűlésnek, hogy bölcsen döntsön azokról, amelyeket el akar fogadni, és azokról, amelyeket nem. Egyet viszont nagyon határozottan hadd szögezzek le kérésként. Mindenképpen azt kérem a parlamenttől, hogy ezen a jó pozíción, amit a környezetvédelemnek sikerült kiharcolnia most a költségvetésben, ezen ne változtasson.
(12.40)
Mert látom a szándékot, hogy a parlamenti képviselők is növelni akarják a környezetvédelem kiadásait a költségvetésben, és ez jó, ennek én örülök természetesen, azon keretek között, amelyeket az előbb elmondtam. És azért is örülök ennek, mert ez összhangban van a társadalom elvárásaival.
Közvélemény-kutatásokra hivatkoztam az elmúlt napokban, amikor ezekről a kérdésekről beszéltünk. Van olyan közvélemény-kutatás, amelyik mutatja azt, hogy ha megkérdezik a magyar polgárokat, hogy ha egyébként ők állítanák össze a költségvetést, mire adnának több pénzt, és szerepel választási lehetőségként az egészségügytől kezdve az oktatási rendszeren át a honvédelem és sok minden más, bizony ők a környezetvédelmet választják. Ez számunkra büszkeség, sokunk számára, akiknek fontos ez a terület, mert ez azt mutatja, hogy a környezettudatos gondolkodás áttörőben van Magyarországon. Az a felelősség, amit gyerekeinkért, unokáinkért kell hogy érezzünk, az elkövetkezendő világért, amely az elkövetkezendő évtizedekben itt lesz körülöttünk, és a most felnövekvő generációkat szolgálja, ez a felelősségtudat egyre erőteljesebb a magyar társadalomban. Ezt a felelősségtudatot látom itt a parlamentben is, amikor sokan sok jó és okos indítványt próbálnak tenni a mi fejezetünkhöz.
Hangsúlyoznám még egyszer, hogy ezt köszönöm, bölcs döntést kérek ebben az ügyben. A hiányt semmilyen körülmények között ne növeljük, ez nagyon fontos célkitűzés; az ország számára fontos és megint csak a jövőért érzett felelősség miatt fontos mindannyiunk számára. Ezen túlmenően határozottan azt kérem az Országgyűléstől, hogy ezt a pozíciót, ezt a helyzetet semmiképpen ne változtassuk rosszabb irányba, amivel jelen pillanatban a Környezetvédelmi Minisztérium rendelkezik. Bízom benne, hogy ez így lesz, és akkor a mostani költségvetési vitát komoly sikerrel zárhatjuk a mi részünkről. Ez mindenképpen közös sikerünk lesz, mert látom, hogy a környezetvédelem ügye olyan ügy, ahol ellenzéki és kormánypárti politikusok és képviselők nagyon jól tudnak együttműködni.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés