GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Varga Mihály képviselő úr felszólalása után természetesen érteni vélem azt, amiről most szeretnék beszélni, hogy vajon mégis miért nem jut pénz például a vidéki zenekarokra, amelyek évek óta semmilyen támogatásemelésben nem részesültek, viszont a költségeik tetemesen nőttek azóta.

Egy szó erejéig visszatérve még a Rádió művészeti együtteseire és Halmai Gáborné képviselőtársam mondataira, a kulturális bizottságban valóban egyetértés volt tapasztalható ebben az ügyben. Én is azt várom, amit képviselőtársaim, hogy akkor szíveskedjenek erre a támogatásra majd igen gombot nyomni, hogy az együttes ne menjen tönkre. Összevetve ezeket a művészeti együtteseknél és zenekaroknál tapasztalható - nyugodtan használhatom azt a kifejezést - pusztítást, összevetve azzal, amit az alapfokú művészeti oktatás területén tapasztalhatunk forrásmegvonások tekintetében, azt gondolom, hogy ez egy olyan kétfrontos harc tulajdonképpen a kultúra ellen, amely nemcsak a meglévő bástyákat rombolja le a kultúrában, hanem azokat a generációkat rombolja előre már, amelyek ezeket a lerombolt bástyákat majd újraépíthetnék.

Értem azt, hogy Magyarországon sok a zenekar, sok zenekar működik - ha összevetjük az európai átlaggal, valószínűleg több is -, mégis elfogadhatatlan számomra az, hogy ha problémák vannak, akkor zsigeri reflexből elkezdjük őket leépíteni, és elkezdjük a költségvetési támogatásukat megkurtítatni.

Nem hiszem, a kultúra megőrzése területén ez volna a helyes törekvés. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu