GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Vincze képviselő úrhoz kapcsolódnék, és betartanám az elnök úr intelmét is, hogy beadott módosításról beszéljek.

Többedszer van már szó a 10-es út elkerülő szakaszáról. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, több okból, tehát nemcsak azért, mert ennek az útvonalnak a jelenlegi túlterheltsége 160-180 százalékos, nemcsak azért, mert életveszélyes az út, és nemcsak azért, mert az emberek ingatlanjaitól 2-3 méterre mennek el a 20-30 tonnás kamionok, az ingatlanok értékét csökkentve ezáltal, hanem azért is fontos ez, mert az északnyugati teherforgalomnak egy nagyon fontos területe, fontos útja ez.

Arra emlékszem, hogy amikor Kóka János Esztergomban járt a Suzukinál, akkor a 10-es utat volt kénytelen használni. A megkülönböztető jelzést használó autókonvoj sem volt képes időre kiérni Esztergomba a 10-es úton. Erre a televízió nyilvánossága előtt ő azt mondta, hogy ez tarthatatlan, és az utat meg kell építeni. Én azóta a miniszter urat többször levélben kerestem meg ez ügyben, a legutolsó levelemre adott válaszában azt írta, hogy 2009-ben megkezdődik az út építése.

Én 451. számon újból beadtam ezt a módosító javaslatot a 10-es úttal kapcsolatban. Higgyék el nekem, hogy valóban életveszélyes a 10-es út, használhatatlan, a gyerekek permanens életveszélyben vannak, ha át akarnak menni, jelzőlámpák nem szabályozzák a forgalmat. Tehát úgy érzem, hogy ez egy elodázhatatlan feladat lenne.

(20.00)

Mellékesen, illetve nem mellékesen, de megjegyzem, hogy a polgári kormányzás alatt már az alapkőletétel megtörtént, tulajdonképpen nem értem, hogy az óta ez az út miért nem épült meg. Azért kérem, hogy a 451. számon beadott törvénymódosítást támogassák.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu