GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Még néhány szót a kultúra területéről. Sok mindenről esett már szó, mégis kézbe véve ezt a listát, van itt egy adat, ami igazán fejbe vágja az embert, ez a 4 milliárd forint a reneszánsz évvel kapcsolatban. Tulajdonképpen nagyon keveset tudunk róla, mondhatnánk, semmit, nem tudjuk, hogy mi lesz a program, a programfüzet mikor készül el. Egyébként az egész 4 milliárdos tételről valóban az a véleményem, hogy ebben a gazdasági helyzetben, amiben most vagyunk, valóban 4 milliárd forintot kell-e erre áldozni. Végh képviselő úr mondta, hogy miért vásárol autót az a fideszes polgármester, aki olyan anyagi helyzetben van, hogy az iskolát be kell hogy zárja. Ha a kultúra ilyen helyzetben van, amiben most van, akkor vajon egy nem teljesen tisztázott célra miért kell 4 milliárd forintot beállítani, mikor szinte az összes többi tételben csökkenés tapasztalható?
Annyit még el szeretnék mondani erről, hogy úgy érzem, hogy nehéz helyzetben hagyta a kultúrát ez a 2008-as költségvetés, nehéz helyzetben találta, és abban is hagyta. Mindig elszomorodom, amikor a kultúráról költséghatékonyság szempontjából beszélnek. A Nobel-díjas kémikus professzor, Oláh György mondta azt - és teljesen egyet lehet érteni a mondandójával -, hogy egy ország, egy nemzet jövője a kultúrájában van, ezért a legfontosabb terület a kultúra, az oktatás, még akkor is, ha nagyon sok más területen egy országban bajok vannak, mint ahogy az tapasztalható a Magyar Köztársaság esetében is.
Az oktatással, a művészeti oktatással kapcsolatban pedig Freund Tamás agykutató professzor mondatait ajánlanám az önök figyelmébe, aki az előadásában elmondta, hogy azok a gyermekek, akik művészetekkel foglalkoznak, művészeteket gyakorolnak, tanulnak, milyen módon katalizálja a szellemi teljesítőképességüket ez a tevékenység. Ezt mint alapfokú művészeti iskola igazgatója én is tapasztaltam, a mi iskolánkba járt gyermekek átlagos tanulmányi eredménye egy osztályzattal volt jobb azokénál, mint akik nem tanultak művészeteket. Ezért tartom fontosnak, hogy azokra az indítványokra szavazzanak igennel, amelyek a kultúrát próbálják támogatni.
Végül pedig nagyon röviden szeretnék egy mondatot Érd megyei jogú város érdekében szólni, ahol a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak felújításáról, illetve új burkolattal való ellátásáról van szó. Ez a 450. és a 449. számú javaslat. Ez azért fontos, mert Érd megyei jogú város területén a kiépítetlen utak aránya a KSH-adatok szerint 75 százalékos, amely messze meghaladja a törvényjavaslatban kiemelten hátrányos kistérségek esetében meghatározott 60 százalékot. Ez a főváros közvetlen szomszédságában fekvő megyei jogú városhoz, illetve az itt lakó közel 70 ezer emberhez méltatlan állapotot eredményez, amelynek feloldásához a helyi önkormányzat költségvetésében nem tud forrást biztosítani. Kérem tehát, hogy támogassák ezt a két javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés