KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló J/4015. számú jelentés a bevezetőjében, egyébként teljesen helyesen, ahogy az államtitkár úr is mondta, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 2. §-ában szereplő kitételeket idézi, miszerint a kormány kialakítja a KSH-val közös felelősségben, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter útján az Országgyűlés elé terjeszti jelentését az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelemviszonyairól, a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásáról, a megtett intézkedésekről, valamint a költségvetési támogatások felhasználásáról.
Szintén az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény 1. §-ának (1) bekezdésében viszont ez áll, idézem: "A központi költségvetés évenkénti elfogadása során az Országgyűlés biztosítja, hogy a 2005. évi költségvetési törvény szerinti támogatási összeghez képest az agrárgazdasági nemzeti hatáskörben nyújtandó támogatás - beleértve az Európai Unió által biztosított közvetlen termelői támogatás nemzeti kiegészítését is, továbbiakban nemzeti agrártámogatás - reálértéke a támogatások kiegyenlítődésének időpontjáig megőrzésre kerül." Ezt a bekezdést én legalább olyan fontosnak tartom, mint a jelentésben idézettet. Abban pedig, hogy a jelentés éppen erre nem hivatkozik, némi szándékosságot érzek.
Mint tudjuk, ma kezdődik a költségvetés részletes vitája. Itt a lehetőség, hogy összevessük a jelentésben foglalt következtetéseket a 2008. évi költségvetésben biztosított nemzeti agrártámogatások mértékével. Nézzünk példát a jelentés 20. számú táblázatából, amelyik az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokkal foglalkozik! Ha ezt összevetjük a költségvetés agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat tartalmazó 2. számú táblázatával, érdekes következtetésekre jutunk, ami koránt sincs összhangban az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek a jelentésben mellőzött 1. §-ával.
Fejlesztési típusú támogatások: a 2005. évben teljesített 15 309 millió forinttal szemben a 2006. évben már csak 7825 millió forint, a 2007. évi tervben már csak 3000 millió forint, a 2008. évi tervben pedig már csak 1000 millió forint van. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások címszó alatt 2005-ben 131 451 millió forint, a 2006. évben 125 417 millió forint, a 2007. évi tervben már csak 98 672 millió forint, a 2008. évi tervben pedig csak 94 964 millió forint szerepel. Látható, hogy a fejlesztési típusú támogatások és a folyó kiadások, a jövedelemtámogatások mértéke számottevően csökken. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások jogcímén a 2006. évben, mint ahogy a jelentésben is olvashatjuk, 125,7 milliárd forint keret állt rendelkezésre. Ebből 89 milliárd 212 millió forintot fizettek ki kiegészítő területalapú támogatásra.
Nézzük, hogy hogyan néznek ki folyó kiadások, jövedelemtámogatások jogcímén a top up kifizetéshez tartozó FVM-rendeletek! Nézzük a 28/2005-ös rendeletet! Itt 19 420 forint szerepel. A következő évben a rendeletben már csak 12 765 forint szerepel top up címén. A jelenlegi rendeletben már csak 12 000 forint vehető figyelembe. Mekkora a csökkenés? Megvan a 25 milliárd forint, amiről Font Sándor vagy Czerván György képviselőtársam is beszélt.
Összefoglalva: a 2006-os, vagyis a választások évére vonatkozó kifizetést rendező rendelet még 19 420 forint támogatást engedélyezett, ami megfelel az 50/2003-as OGY-határozatnak. A választások után, 2006. július 24-étől érvényesen - mint ahogy említettem - már jóval kevesebb összeg van biztosítva, az idei évben ez 12 000 forint/hektár.
Tehát szó sincs arról, amit az 1997. évi CXIV. törvény 1. §-a az Országgyűlésnek előír, vagyis hogy a nemzeti agrártámogatások reálértékét a támogatások kiegyenlítődésének időpontjáig meg kell őrizni. Ahhoz, hogy ennek valóban megfeleljünk a költségvetés részletes vitája során, kormánypárti képviselőtársainknak is támogatniuk kellene azon módosító javaslatainkat, amelyek ezt célozzák.
Lehet, hogy kormánypárti képviselőtársainknak presztízskérdést jelent, hogy az ellenzéki képviselők véleményét elfogadják, ezért az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalásából idézek: "A magyar mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe, főbb makrogazdasági mutatói az európai mezőnybe illeszkednek, de a területegységre jutó jövedelemtermelésben e lemaradásunk még mindig riasztóan nagy. Az Unió lehetőségei és szabályozási keretei közt fejlesztési és támogatási politikánkban a hozzáadott érték növelését ajánljuk prioritásnak tekinteni."
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés